A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szeptember végén indította el a magyar-lengyel hadtörténelem párhuzamairól szóló előadássorozatát, amelynek keretében november 14-én „Ünnep a lövészárokban” címmel, az első világháború frontjait és a hátországot érintő temetkezésekről, valamint a katonák karácsonyozásáról mesélt a hallgatóságnak dr. Stencinger Norbert.

 Általában mindkét téma kimarad a történelemkönyvekből, pedig fontos róluk beszélni. Köztudott, hogy a háborúban több millió ember vesztette életét, miközben a hadtörténeti beszámolók nem derítették ki, hogy hányan tértek haza testileg és lelkileg megtörve, megsérülve – mutatott rá a történész, majd felvázolta, hogyan látták el sebesültjeiket, illetve miként tudták eltemetni elhunyt bajtársaikat a lövészárkokban harcoló katonák.

Egyes alakulatok létrehozták a saját katonatemetőjüket, és pontos nyilvántartást vezettek az eltemetett katonákról. Előfordult, hogy az arra kijelölt katonák folyamatosan ásták a sírokat, mert nem lehetett előre tudni, hány embert kell elhantolni, ám, amikor sokkal nagyobbak voltak a veszteségek, az sem volt ritka, hogy tömegsírokba temették elesett bajtársaikat – tudtuk meg az esten.

A közelgő ünnepekre tekintettel előadása második részében Stencinger Norbert arról mesélt, hogyan ünnepelték meg a karácsonyt száz évvel ezelőtt, az I. világháború idején a fronton ragadt katonák. Noha a hit fontos volt számukra, de az átélt borzalmak miatt sokan veszítették el a hitüket. Ha megtehették, a tábori lelkészek megkíséreltek hétről-hétre szentmisét tartani a katonáknak, és lélekemelő prédikációkkal bátorították őket. Gyakran volt példa az „általános feloldozásra”, különösen egy-egy csata előtt, ha nem volt lehetőség az egyéni gyónásra. Imakönyveket is készítettek a katonáknak, a benne leírt könyörgések pedig a katonai élet minden területére kiterjedtek, és vigasztalásként is szolgáltak, hisz ezen elmélkedések által könnyebben feldolgozták az őket ért lelki traumákat.

A karácsonyi ünnepekre különösen odafigyeltek mind a lelkészek, mind pedig a tisztek. Adventi időszakban biztosították a gyónási lehetőséget, de levélírásra, apró ajándéktárgyak készítésére is adtak időt a katonáknak, sőt, nem egy esetben betlehemes játékkal is készültek, amit bemutattak a táborban. 24-én, karácsony estéjén még a leghevesebb harcokban is elcsendesedtek a fegyverek, és rendszerint apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak a bajtársak. Előfordult, hogy feldíszítettek egy kinti fenyőt, meggyújtották rajta a fényeket, és ezt látva, az ellenfél is letette a fegyvert. Soha nem előre megbeszélt tűzszünetek voltak ezek a pillanatok. Sőt, arról is lehetett hallani, hogy az ellenséges katonák élelemmel teli zsákot tettek a fára, amelyet persze előbb gyanakodva fogadtak a frontvonal másik oldalán – idézte fel a történész.

Érdi Újság

Bálint Edit