Általános iskolások sakkversenye

100_9554November 27-én került sor a 2015. évi második Érdi Általános iskolások sakkversenyére, melynek megrendezéséhez a helyszínt a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola, a verseny lebonyolítását, az eszközöket és a díjakat pedig az Érdi VSE Sakk szakosztálya biztosította.

Hasonló tartalmaink:

 Megnyitó beszédében Rozgonyi János az iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket és a szülőket, majd elmondta, hogy szeretné, ha többször is helyet tudnának adni hasonló sporteseményeknek. A sakkverseny közel ötven résztvevőjének nagy részét hat érdi iskola adta (Batthyány, Bólyai, Marianum, Vörösmarty, Kőrösi, Teleki), de jöttek Diósdról is résztvevők.

100_9516A gyermekek négy korcsoportban versenyeztek és külön díjazták a fiúkat és a lányokat. A kisebbeknél gyorsabban véget értek a játszmák és nem volt ritka a susztermatt. Így az első két csoport közel fél órával előbb fejezte be a versenyt. A nagyobbak igyekeztek jobban kihasználni az időt és többet gondolkodtak. Az öt forduló a tervezett két és fél óra helyett csaknem négy órát vett igénybe.

A következő gyermekek kaptak díjat:

 1. korcsoport(2007-2008):

Fiúk

1. Bajóti Andor

2. Juhász Gergely András

3. Havasi Benjámin

4. Horváth Szabolcs

5. Schneider Roland

Lányok

1. Demeter Jázmin

2. Kovács Kíra

3. Orlai Boglárka

 2. korcsoport(2006):

Fiúk

1. Galgóczi Ágoston

2. Egri Zsombor

3. Kanyó Zsolt Bence

4. Egri Bence Zsolt

5. Kovácsevics Alex

 3. korcsoport(2005):

Fiúk

1. Micskó Máté

2. Pálinkás Lőrinc Mihály

3. Nagy Dániel

4. Gippert Krisztián

5. Hellinger Márk

Lányok

1. Horváth-Szulimán Szófia

 4. korcsoport(2003-2004):

1. Mocsári Marcell Gergely

2. Szíjártó Zoltán

3. Micskó Zsombor

4. Privitzky Szabolcs

4. Érdi Zalán

4. Zalavári Gergely

Itt holtverseny miatt három negyedik díj lett kiosztva.

rozgonyisakkAz iskolák versenye a következőképpen alakult:

1. Batthyány Általános Iskola és Sportiskola

2. Bolyai János Általános Iskola

3. Marianum Általános Iskola

4. Diósdi Eötvös József Általános Iskola

5. Vörösmarty Mihály Gimnázium

6. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

7. Teleki Sámuel Általános Iskola

Az iskolák versenyének kupája fél évre a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola vitrinjébe került.

Az Érdi VSE Sakk Szakosztálya továbbra is várja a sakkozást kedvelőket az Ercsi úti sporttelepen vasárnaponként 10.30-14.00 óra között.

 

Címkék