Óvatosan a tűzijátékkal!

Az év végi ünnepek idején nagy számban használt tűzijáték termékek és egyéb pirotechnikai eszközök akár súlyosabb balesetek okozói is lehetnek, ha nem a megfelelő körültekintéssel használják őket.

Hasonló tartalmaink:

Elkerülhetők a tűzijáték-balesetek, ha betartjuk a szabályokat – erre figyelmeztetnek a hatóságok szilveszter alkalmából. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a fogyasztóvédelem is részletes tájékoztatót tett közzé, amelyben felhívják a figyelmet a veszélyekre és arra, hogy ezeket miként lehet megelőzni. Fontos, hogy csak olyan pirotechnikai terméket érdemes venni, amihez van magyar használati utasítás, és azt be is kell tartani. Úgy kell tárolni ezeket az eszközöket, hogy gyerekek ne férjenek hozzá, illetve szétszerelni, átalakítani sem szabad a tűzijátékokat – figyelmeztet a közlemény. Petárdázni továbbra is tilos – emelte ki Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Lakásban, zárt térben nem szabad tűzijátékot használni, és kézben tartva, vagy fölé hajolni is veszélyes. De fontos az is, hogy csak engedéllyel rendelkező forgalmazótól érdemes pirotechnikai termékeket venni. A hatóságok ellenőrzik ezeket az árusítóhelyeket – tette hozzá a katasztrófavédelmi szóvivő.

A pirotechnikai termékeket 4 osztályba sorolják, az első- és második kategóriába tartozók kis hatóanyag tartalmúak és év közben is felhasználhatók. A 3-dik osztályba sorolt termékeket viszont csak 31-én 18 órától másnap reggel 6 óráig lehet használni. A megmaradt tűzijátékokat január 5-ig vissza kell vinni az árusokhoz. Akik megszegik a pirotechnikai szabályokat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthatnak.

 

15 jó tanács az év végi biztonságos szórakozáshoz:

1. Tűzijáték terméket kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon!

2. Úgy tárolja azokat, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!

3. Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban foglaltakat!

4. Ne szerelje szét, vagy alakítsa át a termékeket!

5. Ügyeljen a biztonságos indításra! Használjon szúrólángot adó gázgyújtót vagy vihargyufát.

6. A termékek jelentős része csak szabadtéri felhasználású, ezért beltérben soha ne működtesse azokat!

7. Kézben tartva ne működtessen el tűzijáték terméket, és ne hajoljon fölé!

8. Győződjön meg arról, hogy függőleges irányban semmilyen akadály nincs a termék útjában, és oldalirányban tartsa be a gyártó által meghatározott, a használati útmutatóban szereplő biztonsági távolságot!

9. A tűzijáték rakéta vezetőpálcáját soha ne szúrja be a földbe, hanem stabilan álló csőből indítsa (amely lehet akár egy üres pezsgősüveg is)! Eltört vezetőpálcás rakétát ne indítson. A kisebb telepet támassza meg oldalról téglával, esetleg egy másik teleppel.

10. A környezeti tűz oltásához legyen a közelben tűzoltó készülék, de minimum egy vödör víz!

11. A sérült, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket vigye vissza a vásárlás helyére!

12. A petárda birtoklása és felhasználása magánszemélyek számára tiltott!

13. Vetőcsöves (golyós) bomba birtoklása és felhasználása csak pirotechnikusnak engedélyezett.

14. Vigyázzon arra, hogy az Ön szórakozása ne veszélyeztessen másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a természeti környezetet!

15. A házi kedvenceket tartsa bezárva, mert a robbanáskor hirtelen keletkező nagy erejű fény- és hanghatások sokkszerűen érhetik a szabadban lévő állatokat!

police.hu

Címkék