Lehengerlő reváns

A női kézilabda NB I őszi nyitófordulójában elszenvedett hazai vereség (16–18) után az Érd idegenben vágott vissza az Ipress-Center Vác együttesének a tavaszi idény első, a bajnokság tizenkettedik fordulójában, ugyanis lehengerlő játékkal szinte minden játékelemben felülmúlta ellenfelét az ÉRD, amely hétgólos, 27–20-as győzelmet aratott.

Hasonló tartalmaink:

A 2015-ös évvégi, illetve a 2016 év eleji jó hírek – a világ legjobb jobbszélsőjeként számon tartott szerb Katarina Krpezs-Slezák, illetve a válogatott kapus Janurik Kinga és a beálló Kisfaludy Anett is két-két évvel meghosszabbította szerződését a csapattal – na meg a visszavágás tudatával lépett pályára az Érd a Dunakanyarban, hisz az első fordulóban hazai környezetben 18–16-ra kapott ki a váciaktól Szabó Edina együttese, így az új évet rögtön egy jelentős, amolyan négypontos meccsel kezdték, mivel egy élcsapat legyőzésével már most nagy lépést tesz a legjobb négy közé kerülésért.
Ugyan az Érd szekere nehezen indult be, hisz az első vendég gólra hét percet kellett várni, de a hazaiak is csak egyszer vették be Janurik kapuját, így nem volt veszve semmi, sőt, az egyenlítés után jöttek a gólok, s 5–4-re léptek el Klivinyi Kingáék. Mindezt tették úgy, hogy előbb Signaté Vukcseviccsel, majd Fekete Bozsana Hámorival való ütközése miatt, Kisfaludy pedig Jovetics visszahúzásáért kapott kétperces kiállítást, azaz volt, hogy hármas emberhátrányban játszottak az érdiek, amit 1–1-gyel hoztak le. Minden bizonnyal ez a momentum nagy erőt adott az érdieknek, akiknél Janurik Kinga nyolc percre lehúzta a rolót, s 5–6 után a 25. percben már 5–12 díszelgett a váci eredményjelzőn.
Az Érd szinte minden játékelemben Uros Bregar lányai fölé nőtt, s ugyan a félidő végén visszajött öt gólra a Vác, akár már eredményt is lehetett volna hirdetni.
A fordulás után állandósulni látszott az öt-hatgólos érdi előny, amit a mérkőzés végére is megtartottak Klivinyiék, s hétgólos, 27–20-as idegenbeli győzelmet arattak.
Sokatmondó adat, hogy a Vác az első fordulóban lejátszott meccshez képest kettővel, addig az Érd tizeneggyel több gólt lőtt, s visszavette a hazai pályán elhullajtott pontjait, még úgy is, hogy a hazaiak feleannyi kétperces kiállítást kaptak, valamint öttel több hétméterest lőhettek.

Would you like to replay the video?

IPRESS CENTER-VÁC–ÉRD 20–27 (9–14)
Vác, 620 néző. V: Andorka, Hucker
VÁC: Bíró B. – Jovetic 2, HÁMORI 2, Liscsevics 1, Vukcsevics, Basic 1, Pelczéder. Csere: Soós 2, Tóth E. 2 (1), Farkas V. 1, SZONDI 3, Gróz 4 (4), Helembai 2. Edző: Uros Bregar
ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 6 (2), M. GONZÁLEZ 4, Kisfaludy 1, SIGNATÉ 5, KLIVINYI 5, Fekete B. 2. Csere: Gridnyeva (kapus), Gulyás V. 2, Barján 2, Havronyina, Szabó L., Bernát, Takács K. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–1. 15. p.: 3–5. 24. p.: 5–12. 37. p.: 11–18. 47. p.: 17–22. 54. p.: 17–25
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 2/2

Az NB I-ben újonc Budaörs továbbra is pont nélkül áll a bajnokság utolsó helyén, s legutóbb a Dunaújvárosi Kohász elleni hazai mérkőzésen sem sikerült pontot szereznie Mihály Attila együttesének, amely 36–22-es vereséget szenvedett Kovács Annáéktól.

BUDAÖRS–DUNAÚJVÁROSI KKA 22–36 (11–20)
Budaörs, 400 néző. V: Balogh B., Tóth V.
BUDAÖRS: Györkös – Kiskartali, Karalyos 3, Bárdi, Szabadfi 2, Ivanics 1, Földes K. 2. Csere: Cziráky (kapus), Zsigmond 1, FÖLDES V. 4 (2), HATALA 5, Szabó A., Kamuti , Németh N. 3, Szamoránsky A.1. Edző: Mihály Attila
DUNAÚJVÁROS: Oguntoye – Vincze 3, Bulath 3, Szalai B. 4, Takács D. 1, Kovács Anna 3 (3), AZARI 5. Csere: Triffa (kapus), Nick, Triscsuk 5 (2), Kamper 1, KLUJBER 7 (1), Hajtai 3, Gindeli, Kovács Krisztina, Molnár B. 1. Edző: Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–3. 14. p.: 3–9. 21. p.: 7–14. 26. p.: 8–19. 40. p.: 15–23. 48. p.: 17–30. 53. p.: 18–34.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 6/6

MTK BUDAPEST – DVSC-TVP  27–22 (11–10)
Legjobb dobók: Dakos 6, Kovács G., Balogh B. 4–4, ill. Karnik, Kudor 4–4

GYŐRI AUDI ETO KC–FEHÉRVÁR KC 32–24 (15–10)
Ld.: Groot 6, Löke 5, Amorim 4, ill. Bandelier, Herr A. 7–7

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–SIÓFOK KC 20–29 (11–14)
Ld.: Walfisch 4, Kovács Anett, Nyikolajenko 3–3, ill. Orbán Annamária 6, El-Gaui, Erdősi 4–4.

MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 18–34 (7–20)
Ld.: Dombi 4, Bouti 3, ill. Szekerczés 11, Szucsánszki, Pena, Lukács 4–4.

M

GY

D

V

GA

GK

P

1. FTC-Rail Cargo Hungaria

12

11

1

379–271

+108

23

2. Győri Audi ETO KC

12

11

1

388–249

+139

22

3. Siófok KC

12

9

3

337–294

+43

18

4. Dunaújvárosi KKA

12

7

2

3

347–302

+45

16

5. Érd

12

8

4

314–271

+43

16

6. Ipress Center-Vác

12

6

6

308–304

+4

12

7. MTK Budapest

12

5

1

6

263–334

–71

11

8. DVSC-TVP

12

5

7

314–308

+6

10

9. Fehérvár KC

12

4

1

7

285–285

0

9

10. Mosonmagyaróvári KC SE

12

2

10

267–333

–66

4

11. EUbility Group Békéscsaba

12

1

1

10

275–382

–107

3

12. Budaörs

12

12

262–406

–144

0

 fotó: handballerd.hu

Címkék