Természetvédelmi engedély az épületmunkákhoz

A védett állatokat érintő épületmunkák természetvédelmi hatósági engedélyeztetést is igényelnek. A megyei kormányhivatalok a fészkek eltávolítását, a fészeküregek betömését, a denevérkolóniák áttelepítését tavasszal csak a szaporodási időszak kezdetéig engedélyezhetik, ezért nélkülözhetetlen, hogy az érintettek még időben, legkésőbb január-februárban benyújtsák az engedélyeztetési kérelmet. 

Hasonló tartalmaink:

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fontosnak tartja a korszerűtlen épületek utólagos külső szigetelését, ami jelentősen csökkenti hazánk energiaigényét és környezetterhelését. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az épületfelújítások óhatatlanul megsemmisítik azoknak a védett és helyenként vészesen fogyatkozó fecskéknek, baglyoknak, verebeknek és denevéreknek az élőhelyeit, melyek települési jelenléte ugyanakkor egyre fontosabb, jól felfogott érdekünk is. Szerencsére rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, melyek segítségével olcsón és egyszerűen pótolhatóak ezek a fészkelőhelyek és lakóüregek!   

A lakástulajdonosok, kivitelezők gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy a védett állatokat érintő épületmunkák természetvédelmi hatósági engedélyeztetést is igényelnek! A megyei kormányhivatalok a fészkek eltávolítását, a fészeküregek betömését, a denevérkolóniák áttelepítését tavasszal csak a szaporodási időszak kezdetéig engedélyezheti: a fecskefészkek eltávolítását március 31-ig, a denevérek eltávolítását a lakóüregekből április 1-31. (ősszel pedig augusztus 15-október 31.) között. Ezért nélkülözhetetlen, hogy az érintettek még időben, idén első körben legkésőbb január-februárban benyújtsák az engedélyeztetési kérelmet. Ennek elmulasztása esetén a munkálatok a lakott fészkeket, fészek- és lakóüregeket törvénysértő és embertelen módon, állatkínzást is megvalósítva, akár állatok tömegeivel együtt semmisítik meg!

A hazai fecskeállomány az élőhelyek leromlása, a klímaváltozás és a társadalmi tolerancia csökkenése miatt már így is riasztó mértékben megfogyatkozott, felére (!) csökkent az elmúlt másfél évtizedben. Ha nem figyelünk oda rájuk, hasonló folyamatok bekövetkeztére számíthatunk a szintén épületlakó házi és a mezei verebek, egyes baglyok és denevérfajok esetében is.

Ezeknek a védett állatoknak az elpusztítása nem csak törvénytelen, de ellentétes jól felfogott érdekünkkel is. A klímaváltozás egyik következményként újabb és újabb szúnyogok terjesztette betegségek és rovarkártevők tűnnek fel hazánkban is. A fecskék, sarlósfecskék és denevérek ugyanakkor a legfontosabb szúnyogfogyasztó állatok közé tartoznak, a verebek növényi kártevő rovarokkal táplálják a fiókáikat, a baglyok pedig százával pusztítják az egereket és patkányokat. Ha megsemmisítjük ezeknek a szúnyog-, kártevőrovar- és rágcsálóvadászoknak a szaporodó- és élőhelyeit, akkor sokszorosára nőnek a védekezésre fordítandó költségek. Ennél is nagyobb probléma, hogy eközben súlyosan veszélyeztetjük a lakókörnyezetünk biológiai sokféleségét, csökkenthetjük hazánk mezőgazdasági potenciálját. Szemléletes példája ennek a sajnálatos módon 97%-ban idegmérgek alkalmazására építő hazai szúnyogirtási gyakorlat, ami nem szúnyogszelektív, minden rovart, így a haszonnövényeinket beporzó fajok tucatjait is elpusztítja (a melegködös irtási módszer esetében egy MTA vizsgálatban csak minden ezredik [!] elpusztított rovar volt szúnyog).

Ugyanakkor az MME „Madárbarát” fejlesztései és interneten bárki számára elérhető tájékoztató anyagai (a Google keresőben a „denevér vagy fecske+falfelújítás” keresőszavakra ezek a felületek jelennek meg) egyszerűen és olcsón alkalmazható megoldásokat kínálnak a hatóságok és felelős lakástulajdonosok, kivitelezők számára a felszámolt fészkelő- és búvóhelyek pótlására, számuk növelésére (ezek használatára a hatóság az engedélyek kiadásakor kötelezheti is a kérelmezőt):

-       mesterséges fecskefészkek: http://www.mme.hu/mu_fecskefeszkek

-       mesterséges sarlósfecskeodúk: http://www.mme.hu/sarlosfecskeoduk

-       veréblakótelep-odúk: http://www.mme.hu/vereblakotelep-odu

-       egyéb mesterséges madárodúk és költőládák: http://www.mme.hu/oduk_es_koltoladak

-       mesterséges denevérodúk: http://www.mme.hu/deneverodu

mme.hu, fotó: Orbán Zoltán

Címkék