Célegyenesben az Érd Szépe!

A héten már a célegyenesbe fordult a felkészülés a február 20-ai III. Érd Szépe versenyre. Ezúttal a színpadi próbán látogatta meg a lányokat az Érd TV. A már korábban lezajlott smink-, haj- és ruhapróbát követően a nagy megmérettetés előtti napokban már elsősorban a színpadi mozgást gyakorolta a szépségversenyre jelentkezett 19 érdi és környékbeli lány.

Hasonló tartalmaink:

“Nyugtával dícsérjük a napot!” A szervezők kivétel nélkül így fogalmaztak, amikor arra terelődött a szó, hogy mit éreznek most a verseny hajrájában, több hónapnyi elkészítő munkát követően. Habár a verseny mezőnye évről évre változik, a szervezők ezen kívül is mindig készülnek valami újdonsággal. Idén az egyik ilyen meglepetés az úgynevezett dolly szoknyás kör lesz.

Szintén újdonságnak mondható, hogy az elsősorban modellként ismert Rábaközi Andrea idén vesz részt először az Érd Szépe lebonyolításában. Amíg a verseny napján majd zsűritagként, addig a jelenleg is zajló felkészülési időszakban, mint a lányok mozgáskultúra fejlesztéséért illetve színpadi megjelenéséért felelős szakemberként dolgozik.

Would you like to replay the video?

A III. Érd Szépe választásra február 20-án szombaton, a Szepes Gyula Művelődési Központban kerül sor.

Címkék