Kis Korinna lett Érd új szépségkirálynője (galériával)

A Vörösmarty Mihály Gimnázium végzős diákja, Kis Korinna nyerte a III. Érd Szépe versenyt. A két udvarhölgyének Boldog Fruzsinát és Illés Anettet választották. Az érdi szépségkirálynő-választást szombat este pompás körülmények között rendezték meg a Szepes Gyula Művelődési központban.

Hasonló tartalmaink:

A 18 éves Kis Korinna Érden lakik, idén fog érettségizni, jogi pályára készül. Szenvedélye a sport. Az Érd Szépe versenyre egy barátnője unszolására nevezett be. Korábban úgy nyilatkozott, hogy eredménytől függetlenül, mindenképpen nyertes, hiszen értékes barátságokat kötött, valamint a felkészülés során olyan pluszt kapott színpadi mozgás és kommunikáció területén, amit a jövőben kiválóan tud kamatoztatni.

(fotó: Boros Sándor)

Címkék