Nemzetközi díjra jelölték a Pumukli Óvodát

A nemzetközi hulladékcsökkentési díj magyar jelöltjei közé került az érdi Pumukli Óvoda. A nyolcvanöt pályázóból összesen hat kreatív, komplex és interaktív akció, illetve akciósorozat képviselheti Magyarországot az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó küzdelemben, közéjük került be az érdi ovi.

Hasonló tartalmaink:

Az „előzsűri”, azaz az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság munkatársaiból, az Európai Hulladékcsökkentési Hét szervezőcsapatának tagjaiból állt össze, akiknek összesen 85 pályázatból kellett kiválasztaniuk kategóriánként a legjobbat.

Az Oktatási intézmények kategóriájában az érdi Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda akcióját jelölték a díjra. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében rendkívül aktív és kreatív programsorozattal irányították rá a figyelmet a hulladékcsökkentés, az újra használat és az újrahasznosítás fontosságára és előnyeire.

Többek között hulladékot válogattak, azokból, azokkal építettek, számoltak, tornáztak, barkácsoltak, tojástartóból színválogatót, kupakokból memóriajátékot, adventi naptárt, dobozokból szelektív gyűjtőt készítettek, melyeket kék és sárga színű Pumukli fejjel jelöltek meg.Mágnestáblán szemléltették a szelektív hulladékgyűjtést: a gyerekek válogatták szét a különböző hulladékfajtákat.

Gyermek-szülő pályázatot hirdettek, az újrahasznosított anyagokból készült tárgyakból kiállítást rendeztek, a legjobbakat PET palack pingvinnel díjazták, és minden résztvevőt kávékapszula madárkával jutalmaztak. A családok újrahasznosított papírból készült zöld Pumukli hűtőmágnest, és “Nem kérek szórólapot!” matricát kaptak ajándékba.

A kicsik és szüleik magukkal vihették az intézménybe az otthon kiszámított ökológiai lábnyomukat, melyet méretarányosan megrajzoltak, kivágtak és felragaszthattak Érd-Postástelep térképére. Emellett ellátogattak az érdi hulladékudvarba is.

Az óvodába járó gyerekek családjai 56 cipősdoboznyi ajándékot és 120 kg ruhaneműt is összegyűjtöttek és rászoruló kicsiknek juttattak el.

Az, hogy a magyar jelöltek közül ki  jut be a nemzetközi döntőbe, a legjobb három akció közé, várhatóan március végén, április elején derül ki.

A német nemzetiségi óvoda egyébként tavaly szeptemberben nyitott a Riminyáki úton. A város 2014 év végén kapott a kormánytól 800 millió forint működési támogatást, amelyből elkülönítettek 70 millió forintot a Riminyáki úton található óvoda felújítására, hogy ismét működhessen.

Would you like to replay the video?
Címkék