Hamis pénzzel fizetett

Pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya G. Sándor 19 éves és Sz. János 40 éves gyáli lakosok ellen.

Hasonló tartalmaink:

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. február 17-én 16 óra körüli időben érkezett bejelentés egy érdi üzletből, mely szerint a 40 éves férfi az ott megvásárolt italt egy hamis 100 eurós bankjeggyel akarta kifizetni. Sz. Jánost az üzlet biztonsági őrei a rendőrség kiérkezéséig visszatartották, akit a járőrök az Érdi Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként az is kiderült, hogy a hamis bankjegyeket G. Sándor szerezte be és azokat az elmúlt hetekben Érden és a fővárosban lévő üzletekben és gyorséttermekben használták fel.

G. Sándort az érdi rendőrök 2016. február 17-én 22 óra 30 perc körüli időben – gyáli lakcímén – fogták el, majd előállítását követően őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozóhatóság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Ellenük a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

police.hu, fotó: Vezda László

Címkék