Kétéves az Érd FM 101.3

Február 23-án indulásának második évfordulóját ünnepli az Érd Médiacentrum rádiója az Érd FM 101.3. A frekvencia 2002 óta szól a térségben, hisz először a Junior, később a Rádió 6 működött rajta. A szülinapos médium helyi hírekkel, beszámolókkal, valamint a regionális közélet szereplőinek és történéseinek bemutatásával foglalkozik, miközben a mai kor igényeinek megfelelő zenét játszik.

Hasonló tartalmaink:

Ölvedi Réka, a Napos Oldal műsorvezetője az indulás óta hallható az Érd FM 101.3-on. Az eredetileg színésznőnek készülő, – de a nőiségről is rendszeresen előadást tartó – műsorvezetőnek nem volt ismeretlen az érdi média, hisz korábban már dolgozott a százhalombattai televízióban, s vezette az Érdi Órát is, majd a városi televízió startjánál is jelen volt. A kezdetekről elmondta, hogy nagyon lelkesen és óriás kedvvel vágtak bele akkori kollégáival a helyi rádiózásba, hiszen a műfajnak a mai napig megvannak a szépségei. Kezdetben, amíg a jelenlegi stúdió épült, egy kissé zajos, sötétebb helyiségben dolgoztak, ahol, ha jött a vonat, meg kellett állni a felvétellel. Ma már egy tágas és világos irodaházból dolgoznak, ahol láthatja azt is minden reggel, hogyan ébred a város. „Végül is a város közepén ülök! A Diósdi út és az Alispán utca sarkán lévő épületből csodálatos látni, ahogyan változnak az évszakok, ahogy az emberek tavasszal egyre színesebbek és vidámabbak lesznek! Szeretem a reggeleket, hiszen alapvetően korán kelő típus vagyok. Jó érzés minden nap az emberekhez szólni, könnyebbé és mosolygósabbá tenni a készülődést.”

Csillag János 2014 második felében kapott megbízást az Érd FM 101.3 programigazgatói feladatinak ellátására. Első feladatai között szerepelt, hogy zeneileg újra pozícionálja a rádiót, s egy fiatalosabb, populárisabb adót csináljon belőle. Az alapvetően kereskedelmi jellegű rádióban egyébként a magyar zenék aránya igen magas, a rádió zenei adatbázisának mintegy felét teszi ki. Mindezt a hallgatók is érzékelhetik, hisz a napi hazai zenei arány is 38 százalék körül mozog. Az Érd FM 101.3 legfontosabb célja, hogy a közösség részévé váljon, ezért kitűntetett figyelmet fordítanak a helyi hírekre. A Nemzeti Média- és Hírközlési Tanács pályázatain nyert műsoraik – a Zónázó és a Köztünk Marad – is a városban történt napi és heti témákat dolgozza fel. A programigazgató legfontosabb célul azt tűzte ki, hogy minél több fiatal városlakót meg tudjanak szólítani, hisz tőlük várják azokat a visszajelzéseket, amelyek a párbeszédet alkothatják a készítők és a lakosság között.

Would you like to replay the video?

Mari Viktória parkvárosi anyuka, reggelente és délután az autóban hallgatja a rádiót. Az Érdi Újság kérdéseire elmondta, azért választotta a helyi adást, mert állandó rohanásban van a gyerekek és a munkahelye között, s gyakran előfordul, hogy nincs ideje híreket olvasni. Az Érd Fm-en viszont a kellemes zenék mellet mindig hallja, hogy mi újság Érden.

Szél László gimnazista a magyar zenék miatt kedveli az Érd FM-et. „Gyakran hallok olyan számokat, amiket korábban csak az interneten tudtam meghallgatni, most viszont tanulás közben a rádióban is a kedvenceim szólnak. Apukám is szokta hallgatni, neki a jazz műsor tetszik nagyon.”

(forrás: Érdi Újság)

Címkék