Elpuskázott két pont

Március 2-án pótolták az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójából elmaradt Érdi VSE – Balatonfüredi FC mérkőzést, mivel másfél héttel ezelőtt a Balaton-parti csapat ugyan megérkezett Érdre, de orvosi igazolással alátámasztva nem tudott kiállni. A pótolt meccsen Limperger Zsolt csapata sok helyzetet kihasználatlanul hagyva játszott 2–2-es döntetlent.

Hasonló tartalmaink:

Ahhoz képest, hogy az érdiek két és fél hete, az MTK Budapest II csapata  ellen léptek utoljára pályára nem érződött a sok kihagyás és a szezon eleji forma. Limperger Zsolt csapata jól kezdte az új, műfüves pályán rendezett meccset, de az utolsó, vagy utolsó előtti passzok rendre rosszak voltak, s csak ritkán jutottak gólszerzési lehetőséghez a felek. A 40. perc hozta az első gólt, amit a Balatonfüredi FC szerzett, de les miatt ezt nem adták meg. A félidő utolsó percében Ország Péter a jobbszélen nem engedte, hogy a labda kimenjen az oldalvonalon, s felszabadítására a jól helyezkedő Palásthy Norbert csapott le, megelőzve védőjét szerezte meg a vezetést az Érdi VSE-nek.

A második játékrész is hasonlóan folytatódott, mint amit az elsőben lehetett látni, mindkét oldalon rendre az utolsó passznál vagy a lövésnél akadt el a labda. A 60. percben egy védelmi hibát használt ki a Balatonfüred, amikor a belső hátvédek rosszul helyezkedtek és a vendégek csatára kilőtte a hosszú sarkot (1–1).

Nem sokkal később egy ívelésnél Csiszár Zoltán elesett és a vendégek kihasználva az emberfölényt fordítani tudtak.

Az utolsó huszonöt percben dominált igazán az Érdi VSE, Palásthy Norbert mellett Kelemen Patrik, valamint a két csere, Gyurácz Bálint és az új igazolás, Korozmán Norbert is több veszélyes lövést küldött a vendégek kapujára, de az sokáig érintetlen maradt, majd Csizmadia Zoltán egy tizenhatoson belüli kavarodás után egyenlített a 80. percben.

A hajrában még a három pontot is megszerezhette volna az érdi csapat, de a tizenhatoson belül rendre elakadtak a kísérletek és még egy tizenegyesgyanús szituációt sem adott meg a játékvezető, amikor Palásthy Norbertet buktatták.

Would you like to replay the video?

Az Érdi VSE 2–2-es döntetlenjével nagy lehetőséget szalasztott el, hogy felzárkózzon a középmezőny első felébe, a sereghajtó Balaton-partiak az egy pont ellenére is utolsó helyen állnak a tabellán.

„Hatvanöt percen keresztül alázat nélkül játszottunk, kevés volt a labda nélküli mozgás és az, hogy valaki valamit felvállalt volna. A végén, amikor égett a ház – az ellenfél vezetett kettő egyre – az utolsó huszonöt perc abszolút a miénk volt, sikerült egyenlíteni és nyernünk kellett volna.” – kezdte értékelést Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője. „Nekünk igazából most kezdődik a bajnokság, két héttel ezelőtt lejátszottunk egy bajnokit az MTK II-vel. Kicsit bizonytalanságban voltunk az utóbbi időben, de ettől függetlenül meg kellett volna nyerni a meccset.”

Érdi VSE – Balatonfüredi FC 2–2 (1–0)

Az Érdi VSE hétvégén, március 5-én a feljutásra pályázó Mosonmagyaróvári TE 1904 otthonában lép pályára 14.30-tól, míg a 22. fordulóban, március 12-én, 14.30-tól a Sárvár FC-t fogadja immár a műfüves pálya helyett az Ercsi úti sporttelep centerpályáján.

NB III, Nyugati csoport, 19. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Érdi VSE – Balatonfüredi FC 2–2 (1–0)

Érd, Ercsi úti sporttelep, műfüves pálya, 100 néző

Vezette: Antal P., asszisztensek: Szvetnyik, Bornemissza

Érdi VSE: Kertész – Ország, Csiszár, Hegedűs, Pintér N. – Pallagi, Csizmadia, Honti (Korozmán) – Skita (Gyurácz), Palásthy, Kelemen.

Edző: Limperger Zsolt

Balatonfüredi FC: Hársfalvi – Habi, Baldauf, Böröczky, Bánhidi – Rápó, Tóth G., Emperger, Somodi (Wágner R.) – Petruska, Breakwell.

Edző: Lantai Balázs

Gólszerzők: Palásthy 44. perc, Csizmadia, 78. p., ill. Breakwell

Címkék