Kövekkel, cementes zsákkal dobálták meg az autókat

A Budakörnyéki Járási Ügyészség indítványt tett két férfi előzetes letartóztatására, akik az M7 autópályán és az M0 autóúton átívelő felüljárókról köveket dobáltak, cementes zsákot hajítottak az arra közlekedő járművekre.

Hasonló tartalmaink:

Az esetről Dr. Gyugyi Csilla a Pest Megyei Főügyészség szóvivője nyilatkozott:

A bűnügy gyanúsítottjai elhatározták, hogy tréfából járműveket fognak megdobálni. Ezért köveket gyűjtöttek, amiket maguknál tartottak, vagy egyikük személygépkocsijában tároltak. 2016 februárjában ezzel a gépkocsival haladtak Érden, a Velencei úton, amikor az egyik férfi a vezető oldali ablakon kinyúlt és egy követ az ellentétes irányból érkező autóbusz irányába dobott. A kő az autóbusz szélvédőjét eltalálta és betörte.

Egy másik alkalommal az M0 autóút felett átívelő, Diósdot és Törökbálintot összekötő felüljáróhoz mentek azért, hogy onnan az M0 autóúton közlekedő járműveket kövekkel megdobálják. Kiválasztottak egy új gépkocsikat szállító pótkocsiból álló járműszerelvényt, és több követ zúdítottak a járműre. A vontató szélvédője, egy új jármű és egy éppen arra haladó, további pótkocsis vontató szélvédője is megsérült.

Másik esetben Tárnok lakott területén kívül, az M7 autópálya felett átívelő felüljáróhoz mentek. Innen egy cementes zsákot dobtak az M7 autópálya Székesfehérvár felé haladó pályatestére. A zsák egy vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényre zuhant, beszakította a jármű szélvédőjét, a szétszakadt zsákból a cementpor mind a vezetőfülke belsejét, mind a járműszerelvényt vezető sofőrt beterítette.

A két férfit 2016. március 4-én elfogták, őrizetbe vették. Mindkét elkövetőt a közlekedés biztonsága elleni bűntettel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Mivel okkal feltehető, hogy a férfiak szabadlábon védekezve újabb, hasonló bűncselekményt követnének el, a Budakörnyéki Járási Ügyészség mindkét gyanúsított előzetes letartóztatására indítványt tett a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírájánál.

A kép illusztráció.

Címkék