A magyar költészet napja Érden

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóesttel, versmondással emlékeznek meg Érden is erre a napra. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők, színművészek tolmácsolják a költeményeket.

Hasonló tartalmaink:

A Csuka Zoltán Városi Könyvtár 2016. április 13-án 17 órától Vidám verselő címmel az érdi középiskolák diákjainak közreműködésével előadást szervez. A magyar költészet napjának apropóján, “Vers-elő” címmel hét esztendeje indult útjára az a kezdeményezés, amelynek keretében bárki kiállhat a közönség elé, hogy felolvassa saját vagy kedvenc költője versét. Ezen a találkozón minden érdi középiskola csapata kapott egy témakört, ami köré szervezve készülhetnek egy-egy rövid műsorral.

A Parkvárosi Közösségi házban a magyar költészet napja alkalmából szervezett programok vendége az Érden alkotó Büki Attila költő, író, festő. Április 11-én 11 órakor a Teleki Sámuel Általános Iskola 3. osztályos tanulóinak Büki Attila költő gyermekhangra írt verseinek felolvasásával kezdődik a rendezvény. Ezt követően Józsa Bettina adja elő Radnóti Miklós Bájoló című versét, melyet Szabó Balázs zenésített meg. Kiss Sándor előadása Büki Attila költő, író, festőről, majd a szerző felolvassa egyik meséjét. Józsa Bettina előadja az Összetartó család című dalt. A rendezvény zárásaként Büki Attila költő, író, festő megnyitja a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 4. osztályos tanulójának, Reichert Liliánának a rajzkiállítását.

Rendhagyó Irodalomórák az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban 2016. április 11-én a 3-4. tanítási órában. A  3. órában az 1-6. évfolyam számára a 10. évfolyamosok csapata versel – fő szempont a humor. A 4. órában a 7-12. évfolyamosok a 12.b osztály előadását láthatják.

Címkék