Hétvégén nyit a Nyitnikék

Péntektől vasárnapig az Érd Arénában rendezik meg a Nyitnikék Tavaszi Kiállítás és Vásárt. A látogatók mindhárom napon ingyenesen tekinthetik meg a kiállítást és vehetnek részt a különböző programokon. Minden belépő nyereményszelvényt is kap. A Nyitnikéken az Érd Médiacentrum is bemutatja médiumait. 

Hasonló tartalmaink:

A 3500 m2 vásárterület belső és külső részét egyaránt felhasználva idén is a lehető legtöbb stand kialakítását tervezik a szervezők, így közel 200 kiállító várja majd a látogatókat, akik gazdag kínálatból válogathatnak majd.

Would you like to replay the video?

A kiállítók árubőségén és szolgáltatásaik kínálata mellett számos érdekességgel szolgálnak annak érdekében, hogy minél többen látogassák a vásár mindhárom napján  a rendezvénysorozatot. A színpadon folyamatos előadások, produkciók, bemutatók nyújtanak látványt és szórakozási lehetőséget, minden korosztály ízlését és igényét figyelembe véve.

A gyerekek együtt játszhatnak majd a Dezső és Gabóca páros, valamint Mikola Péter interaktív műsorában, a felnőttek pedig több együttes, fellépő művész előadásából válogathatnak, melyek között zenés, táncos produkciók, fitness programok, akrobatikus rock and roll, zumba, salsa és sok más érdekesség lesz látható, hallható. Több helyi és környékbeli fellépő és előadó művész között köszönthetjük Szóka Júliát, Solti Ádámot és a NonStop Vokált, Merics Nikolettet, a Kis Company és barátai zenekarát és Sipos F. Tamást is!

Ezenkívül idén is lesz  divatbemutató, fodrász- és sminkverseny, valamint negyedik alkalommal kerül sor a vállalkozásokat méltó módon minősítő „Korrekt Partner” díj ünnepélyes átadására. Az újdonságok sorából megemlítendő a II. Ezüst Golyó Kupa, ami egy két napos nemzetközi petanque verseny, melyre öt országból neveztek be a csapatok. Továbbá a NYITNIKÉK rendezvényen lesz a„Szakmák Éjszakája” néven meghirdetett esemény is, ami különböző szakmák bemutatását, versenyeztetését hivatott több szakiskola részvételével lebonyolítani.

A jó vásári hangulat érdekében nagy választékú hideg-meleg ételt kínáló büfé sort állítanak fel, melyből az ennivalók mellett nem hiányozhat a míves csapolt és üveges sörök, a különböző borok, üdítők és pálinkák, valamint a fagylaltfélék kínálata sem. A vendéglátói sor mellett felállított sörpad garnitúráknál kényelmesen fogyaszthatnak, megpihenhetnek a vendégek, nézelődők.

A rendezvény idén is ingyenes!  Minden belépő nyereményszelvényt kap, s a gyűjtődobozba elhelyezett szelvényekből naponta többször sorsolnak nyerteseket.

Hallgassa meg a rendezvénnyel kapcsolatos legfontosabb információkat! A szervezővel Ölvedi Réka beszélget.

Címkék