Ellentétes félidők

Megkezdődött a női kézilabda K&H liga rájátszása a negyeddöntők első mérkőzéseivel, ahol az ÉRD az alapszakasz utolsó meccséhez hasonlóan ezúttal is a Siófok KC-hez látogatott.

Hasonló tartalmaink:

A félidei ötgólos, 18–13-as hátrányból Szabó Edina lányai még döntetlenre is felkapaszkodtak, végül 32–30-as vereséget szenvedtek, de ez ledolgozható hátrány az április 20-i Érd Arénában rendezett visszavágón.

Visszatért az ÉRD csapatába az alapszakasz utolsó találkozóján mellőzött Mariama Signaté, ám az ő jelenléte ellenére is a Siófok KC remekül kezdett. A hazaiak két góllal léptek el, mivel az ÉRD támadásban eladta labdáit. Andjela Bulatovics szépített, sőt Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett góljaival tartották a lépést a vendégek Christian Dalmose gárdájával.

A hetedik perc után viszont Erdősi Ildikó lerohanásból, Silje Petersen hétméteresből, Lara González pedig betörésből volt eredményes, amivel három találattal lépett el a Balaton-parti csapat. Kisfaludy Anett szerezte az érdiek negyedik gólját, amely után kettős gólváltások voltak, a Siófok 9–4-re lépett el, majd 9–6, 11–6, 11–8 és 13–8 is állt az eredményjelzőn. Az érdiek kilencedik találatát szerző Klivinyi Kinga gólja után viszont megtört ez a sorozat. A 21. percben már hat góllal, 15–9-re ment a Siófok, amely rendre megtalálta beállóit vagy a falon áttörve jutott ziccerig – amely ha nem ment be, akkor a hétméterest értékesítették a hazaiak.

A félidő utolsó góljaként Katarina Krpezs-Slezák lőtte meg harmadik találatát, de az érdiek így is ötgólos, 18–13-as hátrányból várták a folytatást.

Aztán jött a második félidő. Az a második félidő, amelyet mind védekezésben, mind támadásban olyan elánnal kezdtek az érdiek, hogy ha azt a szintet hatvan percig tudná teljesíteni egy csapat mondjuk egy szezonon keresztül, akkor igen hamar eldőlne a bajnoki cím sorsa. Persze ehhez kellett egy Mireya González is, akinek sült a keze, rögtön egy klasszikus mesterhármassal kezdett, a 18–13-ból 18–16 lett. Aztán ugyan honfitársa, a szintén spanyol Macarena Aguilar és Kisfaludy Anett megtörte a jobbátlövő szériáját, de az ő és Katarina Krpezs-Slezák góljaival az ÉRD nyolc perc alatt eltüntette az első félidőben kialakult hátrányát. Sőt, Krpezs-Slezák gólja után még a vezetésért is támadhatott az ÉRD, de ebből Erdősi Ildikó és Daniela Piedade góljaival ismét kettővel ment a Siófok.

A 44. és a 49. perc között felváltva érkeztek a gólok, de a hajrá előtt Petersen két hétméteresével és Erdősi további két lerohanásgóljával 29–24-re lépett el a hazai együttes. Az pedig nem lett volna túlságosan kedvező, ha egy ötgólos hátrányból várja az érdi visszavágót Szabó Edina gárdája, de ez nem is lett meg, hiszen Klivinyi, Krpezs-Slezák és Fekete Bozsana két-két góljára csak háromszor válaszolt a Siófok, amely ugyan két góllal, 32–30-ra nyert, korántsem érezheti magát a továbbjutás küszöbén. Pláne, hogy a negyeddöntő visszavágóját Érden rendezik, ahol kevés gólos találkozón az ÉRD szempontjából a kétgólos siker is elég az elődöntőbe kerüléshez, sokgólos meccs esetén viszont legalább hárommal kell nyerniük az érdieknek.

A visszavágót árpilis 20-án, 18.00 órakor rendezik az ÉRD Arénában. A találkozót az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.

Női kézilabda NB I, negyeddöntők, 1. mérkőzés

SIÓFOK KC – ÉRD 32–30 (18–13)

Siófok, 450 néző

Vezette: Dobrovits, Tájok

SIÓFOK: Szalamakha – Such 2, Petersen 5 (5), Aguilar 3, EL-GAUI 3, L. GONZÁLEZ 6, Erdősi 5. Csere: Pastrovics (kapus), Deáki 2 (1), PIEDADE 5, Németh Cs. 1, Nyikitina.

Vezetőedző: Christian Dalmose

ÉRD: Janurik – KRPEZS-SLEZÁK 8 (1), Signaté, A. Bulatovics 1, KISFALUDY 3, Klivinyi 5, Fekete B. 5. Csere: Gridnyeva (kapus), M. GONZÁLEZ 6, Szabó L. 1 (1), Gulyás, Barján, Havronyina, O. Vukcsevics 1.

Vezetőedző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 6. p.: 4–3. 11. p.: 9–4. 19. p.: 13–9. 28. p.: 18–12. 33. p.: 18–16. 40. p.: 20–20. 49. p.: 25–24. 52. p.: 29–24. 56. p.: 30–27.

Hétméteresek: 7/6, ill. 3/2

Kiállítások: 8, ill. 8 perc

A negyeddöntők további mérkőzésein:

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA – IPRESS CENTER VÁC 33–23 (19–9)

GYŐRI AUDI ETO KC – FEHÉRVÁR KC 32–20 (15–8)

DUNAÚJVÁROSI KKA – DVSC-TVP 29–24 (12–15)

Az FKC–Győr mérkőzés visszavágóját április 15-én, a Vác-FTC második mérkőzést április 16-án, a DVSC-DKKA és az ÉRD–Siófok találkozót április 20-án rendezik.

Címkék