Bronz- és ezüst a mini bajnokságról

Több korosztályban is a hajrájához közeledik a szezon a Delta RSE Érd háza táján, amely szinte minden hétvégén megméreti magát valamelyik versenyen. Az U14-es korosztálynak véget ért a szezon, míg a minisek továbbra is az országos bajnokság döntőjéért harcolnak.

Hasonló tartalmaink:

Véget ért a szezon a Delta RSE Érd U14-es korosztályának, amely a Miskolcon rendezett hétvégi Országos Gyermek Bajnokság legutóbbi fordulójában csere nélkül és sérülésektől tizedelve a házigazda miskolciaktól 3:0-ra kapott ki, majd a Dunakanyar ellen 2:0-ról állt fel 2:2-re, de végül 3:2-es vereséget szenvedett. Az U14-es bajnokság 28 csapatából az érdiek a 16. helyen végeztek Dömötör-Mátrai Beáta, az egyesület vezetőedzőjének tájékoztatása szerint.

„Remélem, hogy jövőre összeszedettebben és egy kicsit nagyobb létszámmal tudunk nekivágni a versenysorozatnak, akkor nem leszünk kiszámolva, csere nélkül maradva,  ennek ellenére a lányok szépen teljesítettek. Lelkileg jobban kellett volna akarniuk, ha elhiszik, hogy így is meg tudják verni ezeket a csapatokat, akkor meglett volna a győzelem, mert csináltak nagyon szép dolgokat.” – fogalmazott Dömötör-Mátrai Beáta, a Delta RSE vezetőedzője.

A minik viszont remekeltek a Budapest Bajnokság Dunakeszin rendezett fordulójában: a délelőtti szakaszban az A-csapat a csoportkört ugyan vereséggel indította, de továbbjutott csoportjából és bronzérmet szerzett. A délutáni csapat parádésan kezdett, hibátlan mérleggel jutott el a döntőig, ahol viszont 2:0-s vereséget szenvedett, így ezüstérmet szerzett.

Az U14-esekhez hasonlóan a minisek ezen a hétvégén Miskolcon lépnek pályára, ahol újabb pontokat próbálnak szerezni az Országos Mini Bajnokság tizenkét csapatos döntőjébe jutáshoz.

A fotó egy korábbi mérkőzésen készült.

Címkék