Újabb győzelem a Deltától

A budapesti Palota RSC vendégeként aratott újabb bajnoki győzelmet a Delta RSE Érd az NB II-es női röplabda-bajnokság Közép csoportjában. A 9. fordulóban három szettben nyertek Végh Angéláék. 

Hasonló tartalmaink:

A játéknap előtt négy győzelemmel és négy vereséggel a csoport középmezőnyében elhelyezkedő Delta kissé idegesen kezdte a mérkőzést. Emiatt szorosan alakult az eredmény, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A felvonás végét azonban jobban bírták a tigrisek és 25:23-ra nyertek. A részsiker megnyugtatta a gárdát és a második szettet már könnyebben hozta, 25:19 lett a vége. A 2:0-s előny birtokában kezdődött a harmadik játékrész, amiben sokáig vezettek Dömötör-Mátrai Beáta tanítványai, de 22:19 után felzárkóztak a hazaiak és 22:22-nél ki is egyenlítettek. Az utolsó pontoknál viszont ismét remekül koncentráltak Gál Wandáék, 25:23-ra behúzták az etapot és 3:0-ra győztek a bajnokin. A Delta így kilenc mérkőzés után öt győzelemmel és négy vereséggel, 16 ponttal már ötödik a tabellán.

Tombor Szonjáék december 2-án, 16 órától a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a TFSE ellen folytatják NB II-es szereplésüket.

Palota RSC – Delta RSE Érd 0:3 (–23, –19, –23)
Delta:Tombor, Laub, Végh, Gál, Darvas, Flach, Tombor B., Baumann, Nagy, Jakab, Tóth, Csörgi. Vezetőedző:Dömötör-Mátrai Beáta.

Címkék