Felemásan szerepelt a Delta fiú csapata

Egy vereséggel és egy győzelemmel zárta az Országos Ifjúsági Bajnokság B-5-ös csoportjának nyitókörét a Delta RSE Érd U19-es fiú röplabdacsapata.

Hasonló tartalmaink:

A Malév pályán rendezett fordulóban az érdiek jól kezdtek a házigazda ellen, hiszen az első játszmát 25:17-re hozták, majd a fogadásokba és a nyitásokba is hiba csúszott, amellyel 2:1-re fordítottak a Malév SC fiatalja. Ezt követően ugyan a negyedik szettre felszívták magukat az érdiek, de a játékrész végén egy-két elkerülhető hiba után 25:23-ra hozta a szettet a vendéglátó, amely így 3:1-re győzött.

Egymeccses szünet után a pécsi PTE-PEAC ellen folytatta szereplését a Delta, amely ugyan hátrányba került, de a szett végére szépen belelendült, ezt pedig a következő szettekre is továbbvitte, megfordítva ezzel a mérkőzés állását, majd a negyedik játszmát 25:12-re megnyerve győztek 3:1-re.

Az érdiek így egy kör után hármas holtversenyben az ötcsapatos csoport harmadik helyén állnak, legközelebb pedig január 20-án, Pécsen folytatják.

Címkék