Kezdődik a Könyvfesztivál

Az UNESCO 1995-ben A Könyv Napjává nyilvánította április 23-át katalán javaslatra. Magyarország az elsők között csatlakozott a világnaphoz, melynek célja, hogy minél többen felfedezzék az olvasás szépségét.

Hasonló tartalmaink:

A katalánoknak ez a nap védőszentjük, Sárkányölő Szent György napja is. Ezen a napon emlékeznek meg a rózsákról és a könyvekről, mert a legenda szerint Szent György a IV. században az általa megölt sárkány véréből kinőtt rózsát ajándékozta a megmentett hercegnőnek. Ez a nap egyben A Szerzői Jogok Napja is, ezért a könyvet és alkotóját elismerő világnap jegyében, régi katalán szokás szerint könyv és vörös rózsa kölcsönös ajándékozásával nyitja meg a Könyvfesztivált az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán az április 21-től és 23-ig tartó rendezvénysorozaton a Millenáris Teátrumban.

Ugyancsak 1995 óta hívunk díszvendégként egy-egy világirodalmi rangú alkotót, aki az ünnepi megnyitó után pódiumbeszélgetésen mutatkozik be az irodalomra fogékony, nagyszámú magyar olvasóközönségnek, s veszi át Budapest főpolgármesterétől és a díjat alapító Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökétől a Budapest Nagydíjat, amely az elmúlt több mint két évtizedben a külföldi íróknak járó legnívósabb magyar elismerés rangjára emelkedett. Idén is a kortárs irodalom egyik legjelentősebb alkotója, az norvég Jostein Gaarder látogat Budapestre, akinek világsikert arató regényei, többek között a Sofie világaA történetárus és a Karácsonyi rejtély Szöllősi Adrienne, Bán Anikó és mások fordításában Magyarországon is nagy sikert arattak. A műveit gondozó Noran Libro Kiadó az Anna világa című regény magyar kiadásával, valamint a Sofie világa és A kártya titka című regények újranyomásával és -kiadásával várja a szerzőt.

 konyvfesztival.com

A könyvfesztivál programja elérhető ide kattintva.

Címkék