Az ezüstlányokat köszöntötték

Ünnepélyes hangulatban telt az e heti városvezetői sajtótájékoztató. T. Mészáros András polgármester ugyanis a média nyilvánossága előtt is gratulált az ÉRD Női kézilabda-csapatnak a Magyar Kupában elért ezüstérméhez. 

Hasonló tartalmaink:

A sajtótájékoztatón a klub elnöke Tekauer Norbert elmondta, hogy hosszú út vezetett a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol szívós, kitartó munkával jutottak a lányok a dobogó második fokára, ami a klub eddigi legjobb eredménye.

Szabó Edina, a csapat edzője megköszönte, hogy a nagy hajtásban egy kicsit megállhatnak,  hiszen ahogy fogalmazott, a szezonban olyan megfeszített tempó és embert próbáló munka zajlik, hogy néha elfelejtenek örülni a sikernek.  Megköszönte a csapat munkáját, valamint a szurkolók támogatását, ami nagyon sokat jelent neki és a lányoknak. Végül megköszönte a stabilitást, amit Érd nyújt számukra.

Klivinyi Kinga, aki a  torna legjobb játékosa lett (a két meccsen tizenhárom gólt lőtt) azt mondta, hogy nagyon örülnek az ezüstéremnek, de a hosszú távú céljuk az, hogy egyszer aranyat nyerjenek. Azt hogy ezt elérjék keményen dolgoznak Szabó Edina irányítása mellett. A rövid távú célokról pedig kifejtette, hogy a bajnokság harmadik fokára mindenképpen szeretnének odajutni, ezért még kemény hetek vannak előttük.

Janurik Kinga, csapatkapitány is megköszönte a szurkolók támogatását, akik nélkül nem sikerült volna ilyen szép eredményt elérniük.

Címkék