Legyen miénk a tér!

Három projekt versenyez a Tesco, „Ön választ, mi segítünk” pályázatának elnyerésére. A Környezetvédő Egyesület Érd a József téren közparkot létesítene, ha ők nyernék a pályázatot. Az áruházban 2016. május 11. és június 7-e között lehet szavazni.

A Környezetvédő Egyesület Érd 2001 óta működő civil szervezet, tagjai lelkes, a környezetvédelem iránt elhivatott helyi lakosok. Legutóbb a TeSzedd keretében gyűjtöttek össze környéken élő lakosokkal közösen jelentős hulladék mennyiséget az Iparos utca környékén. De igyekeznek mindemellett megóvni a Fundoklia-völgy szépségeit, és olyan közterületeket létrehozni Érden belül, melyek a fiatal családok, és az idősebb generációk számára is alkalmasak kikapcsolódásra.

Mostani akciójukhoz pályázatot nyújtottak be a Tesco, „Ön választ, mi segítünk” felhívására, melyben két másik szervezet ötletével kelnek majd versenyre. Arról, hogy melyik kezdeményezés nyer, a vásárlók dönthetnek majd, akik május 11. és június 7. között szavazhatnak a számukra legszimpatikusabb projektre.

A József tér projektről MartinNorbert, a Környezetvédő Egyesület Érd tagja adott tájékoztatást:

Ha Ön is szívesen támogatná egy közpark létesítését a József téren, szavazzon a Környezetvédő Egyesület Érdre!

Címkék