Őrizetben a gyújtogató és a bombával fenyegető férfi

A BRFK 100 fős nyomozócsoportja elfogta azt a férfit, aki három hónap alatt 11 alkalommal fenyegetőzött robbantással, valamint két év alatt feltehetően számos alkalommal gyújtott fel budaörsi nyaralókat. 

Hasonló tartalmaink:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy hónapja alakult nyomozócsoportja 2016. május 20-án délután Budapest XII. kerületében elfogta Sz. Domonkos 22 éves budapesti lakost, aki 2016 februárja óta tizenegyszer fenyegetett meg budaörsi bevásárlóközpontokat azzal, hogy bombát fog bennük robbantani. Gyanúsítotti kihallgatásán bevallotta, hogy 2014 óta több alkalommal ő gyújtott fel budaörsi nyaralókat is. A férfi elfogása előtt egy hegyvidéki telefonfülkéből újabb fenyegető telefonhívást intézett a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, majd futva elhagyta a fülkét. A fővárosi rendőrök a helyszín közelében elfogták, előállították és őrizetbe vették őt.

A férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya, egyúttal előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

police.hu

Címkék