Kis Korinna a második udvarhölgy

Kis Korinna, a III. Érd Szépe választás királynője a VI. Magyar Világtalálkozó Szépe verseny második udvarhölgye lett a több mint harminc főből álló zsűri nyilvános döntése alapján.

Hasonló tartalmaink:

A Lurdy-ház Rendezvényközpontban megrendezett VI. Magyar Világtalálkozó tizenegy napos rendezvény sorozata zárónapján tartották a szépségverseny döntőjét is. A tizenhét legszebb lány között versenyzett a zsűri szavazataiért és a királynői címért a III. Érd Szépe királynője, Kis Korinna és egyik döntőse, Kerepesi Réka is.

vilagt20164

Estélyi ruhás felvonulás: 10-es sorszámmal Kis Korinna, 3-as sorszámmal Kerepesi Réka

A döntős lányok először koktélruhában vonultak fel, majd a rövid bemutatkozások következtek. Majd az estélyi ruhás felvonulás után a zsűri döntése alapján a második udvarhölgynek Kis Korinnát választották meg, Kerepesi Réka pedig különdíjban részesült.

Nem első alkalommal vesz részt és szerepel eredményesen Érd Szépe versenyző ezen a szépségkirálynő-választáson, hiszen 2014. júniusában az érdi Repcsik Abigél lett a IV. Magyar Világtalálkozó Szépe.

Címkék