Nemsokára eldől kik kerülnek a döntőbe

Ezen és a következő hétvégén, azaz szeptember 22-én és szeptember 29-én tartják a II. Pest Megye Szépe verseny hivatalos castingját Budapesten, ahol egy 8 tagú szakmai zsűri dönti el, ki lehet az a 16 szerencsés hölgy, aki bekerül a döntőbe.

Hasonló tartalmaink:

A tavalyihoz képest még több településről, szép számmal jelentkeztek a versenyre, tudtuk meg a versenyalapító-igazgató Bada Zoltántól. A castingokat a versenyre való felkészülés fogja követni, amire idén egy budapesti fitness teremben nyílik lehetősége a döntősöknek. Az pedig, hogy ki lesz a II. Pest Megye Szépe, és hogy kinek a fejére fogja feltenni az I. verseny győztese, Kerepesi Réka a csodálatos vándorkoronát, az a 2019. január 12-én kerül sorra kerülő nagyszabású gálaesten fog kiderülni a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban.

Aki pedig addig is szeretne találkozni az előző verseny győztesével, Kerepesi Rékával, megteheti azt az Állati Jó Családi Napon vasárnap a Főtéren.

(kiemelt kép: Kerepesi Réka, az I. Pest Megye Szépe)

Címkék