Holland diákok Érden

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat is meghívást kapott a Kőrösi Csoma Általános Iskolától, hogy találkozzanak a holland diákcsoporttal, akik az iskolába érkeznek.

Hasonló tartalmaink:

Tavaly szervezték meg először, de olyan jól sikerült, hogy nem is volt kérdés: folytatódik az a cserediák-program, amelynek keretében holland és magyar diákok látogathatnak egymáshoz. Ezúttal a külföldi diákokon volt a sor, hogy helyi családoknál megszállva, egy hetet tölthettek Érden.

Kincses Katalin, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola intézményvezető-helyettese elmondta, hogy két évvel ezelőtt keresték meg az iskolát, hogy szeretnék a gyerekekkel megismertetni Magyarországot cserediák-program keretében. Az együttműködés az idén is folytatódik a két intézmény között.

Bár korábban nem sokat tudtak a holland diákok hazánkról, de úgy fogalmaztak, hogy az az egy hét alatt annyira megtetszett nekik, hogy még biztosan visszatérnek. A néhány nap során a tíz külföldi fiatal és kísérőik bejárták Érd és Budapest nevezetességeit, de elmondták, hogy nem csak a kirándulások vagy az iskolai foglalkozások, hanem a szállásadó családoknál eltöltött idő is nagy élmény marad.

A diákok szerint a magyar emberek nagyon kedvesek, viszont a magyar nyelv – legalábbis amennyire az egy hét alatt hallottak belőle – nagyon nehéznek tűnik.

Pénteken, a látogatás utolsó napjára az Érdi Ifjúsági Önkormányzat néhány tagját is meghívták, akik szintén nagyon fontosnak tartják a nemzetközi kapcsolatok kialakítását.

A jó hangulatú programok fontos része, hogy a diákok mindkét részről „rá vannak kényszerítve” a kommunikációra, amit ha nem kézzel-lábbal, akkor jobbára valamilyen idegen nyelven kell megoldani, ami jó nyelvgyakorlás mindenkinek.

Címkék