Újra indul a Pest megye Szépe!

Nagyszabású show keretében jelentette be péntek este Bada Zoltán, alapító, versenyigazgató az érdi Nyitnikéken, hogy ismét megrendezik a Pest megye Szépe versenyt. Jelentkezni június elsejétől lehet, s az elismerésen túl idén is hatalmas nyereményeső várja a legszebb hölgyeket.

Hasonló tartalmaink:

_MG_0460 

Érdről nőtte ki magát egy olyan verseny, amelynek híre az utóbbi időkben már a város határain túlra is eljutott, sőt olyan igény lett rá Pest megyén belül, hogy második alkalommal is megmutathatják bájaikat a legszebb ifjú hölgyek, köztük természetesen érdiek is. A Pest Megye Szépén érdemes lesz versengeni a koronáért és persze a komoly díjakért.

_MG_0475

Bada Zoltán, évekkel ezelőtt egy olyan szépségversenyt álmodott meg, aminek az alapjait 2012-ben rakta le és már egy évvel később, 2013-ban siker koronázta elképzelését, amikor első alkalommal került korona az Érd Szépe Szépségkirálynő fejére. Azóta egyre nagyobb sikere lett a rendezvénysorozatnak, amelynek a szórakoztatáson kívül fő célja volt, hogy jó hírével hosszú távon értéket teremtsen, Érd társadalmi életében, majd később Pest megyében.

- A tervezés, szervezés során most is maximális figyelmet fordítunk a jelentkezőkre, a velük való folyamatos kommunikációra, támogató partnereink kiszolgálására, megjelenéseink sokszínűségére, vagyis az érdeklődők elégedettségét tartjuk mindenkor szem előtt! A verseny nem kizárólag a döntő napjáról szól. A tavalyi döntős lányok előtte is, és a verseny után is számtalan szereplési lehetőséget kaptak,  így irányítottuk rájuk a reflektort, és keltettük fel a média, illetve a szponzorok figyelmét, s egyúttal hirdettük Pest megye értékeit, szépségét, bemutattuk sokszínűségét. Most is így tervezzük, ezért várjuk a szép hölgyek jelentkezését – mondta az alapító, versenyigazgató.

A szervezők Pest megyében élő, állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, 18-25 éves, hajadon, gyermektelen hölgyek jelentkezését várják. A tetoválás kizáró ok, ahogy az is, ha a jelentkezőről korábban teljes akt-, vagy hasonló jellegű felvétel készült.

A versenyen nincs  fürdőruhás felvonulás, ugyanakkor a hölgyeknek nem csupán a szépségükről, hanem belső értékeikről is tanúbizonyságot kell tenniük. Mivel a szervezők meggyőződése, hogy a a zsűrit és a nézőket a külsőn kívül a belbecs is érdekli, a jelentkezőknek válaszolniuk kell műveltségi kérdésekre is.

A verseny hivatalos arca, a tavalyi győztes, Kerepesi Réka lesz. A döntőt 2019. év elején rendezik majd.  Jelentkezni itt  lehet, további információ pedig itt található a versenyről.

Címkék