Mi is tudunk!

Nyolcadik alkalommal rendezték meg péntek délután a Mi is tudunk kulturális gálát a Batthyány sportiskolában. A mintegy két órás műsorban minden osztály fellépett valamilyen zenés, táncos, illetve irodalmi produkcióval. A gyerekek bemutatkozása mellett a rendezvény célja az osztályközösségek összekovácsolása volt.

Hasonló tartalmaink:

Időutazó táncosok, karibi kalózok, keringőző hölgyek és urak, a magyar irodalom évszázadait megelevenítő diákok, tiroli pásztorok népesítették be péntek délután a Batthyány tornacsarnokot a sportiskola gáláján. Szinte minden tanuló fellépett a lelátót megtöltő vendégsereg – szülők, testvérek, ismerősök – előtt. A tizenhét műsorszámot a finálé követte: együtt táncoltak, majd énekeltek az iskola tanulói, tanárai.

Mint Rozgonyi János iskolaigazgatótól megtudtuk, a Mi is tudunk gála már több éves hagyomány az iskolában; először az alsósok kezdték, később csatlakoztak hozzájuk a felsősök is.
– Szeretnénk, ha így év vége felé nemcsak tanulmányi, hanem más oldalról is bemutatkoznának a gyerekek, hogy a szülők, nagyszülők megismerjék az iskolának ezt az oldalát is. Minden osztály sokat készül erre az alkalomra, megalkotja és begyakorolja a darabot, elkészíti a jelmezeket, kellékeket. A szerepelni nem szerető gyerekek is legyűrik ilyenkor a lámpalázukat, és kiállnak a szülők elé, ami szintén nagy szó – hangsúlyozta az igazgató.

Amellett, hogy a gálának közösségformáló ereje van, még egy célt szolgál: a műsor bevételéből, valamint a szülők által készített sütemények vásárából befolyó összeg segítségével tovább tudják fejleszteni az iskola eszközállományát – a tavaly befolyt összeget például stúdiófelszerelésre fordították.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék