Pótfelvételi erőpróba lesz a Batthyány-ban

Pótfelvételi erőpróbát tart a 2018/19-es tanév sportiskolai osztályaiba az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola augusztus 23-án, délelőtt tíz órától. Mint Rozgonyi János igazgató az ÉrdMost-nak elmondta, a mozgás, az egészséges életmód iránt elkötelezett, illetve a sportoló gyerekeket várják, és nemcsak első osztályba, hanem minden évfolyamra.

Hasonló tartalmaink:


A sportosztályban több sportággal ismerkednek meg a diákok, tanórai keretek között – ilyen a birkózás, a kézi-, illetve tollaslabda, a floorball, a labdarúgás. Az alsósok órarendjében a heti öt kötelező testnevelésóra mellett kétszer két óra edzés is szerepel, így van módjuk kipróbálni több sportágat, és kiválasztani a számukra legjobbat.

Elsőtől negyedikig sportnapközis rendszerben tanulnak a diákok – ez olyan, mint a tanulószoba: leckét nem visznek haza, a tanórák mellett sokat mozognak, sportolnak. Felső tagozatban már nincs sportnapközi, de délutánonként többféle edzést biztosítanak a nagyobb diákok számára is. A sportosztályosok, mire eljutnak a felső tagozatig, különböző egyesületek leigazolt versenyzőivé válnak, sportéletük ezért jórészt már nem az iskola falai közt zajlik. Mint Rozgonyi János elmondta, felső tagozatba azon diákok (át)jelentkezését várják, akik már sportolnak valahol.

– Tanulóinknak sportegyesületi kapcsolatokat, versenyzési lehetőséget nyújtunk. Ötödik, hatodik osztályban tanulásmódszertant is oktatunk, ami a sportolók könnyebb iskolai felkészülését segíti. Kétévente edzőtáborba visszük sportosztályos diákjainkat, a Balaton mellé – sorolta az igazgató.

A sportosztály iránt érdeklődőket (az első osztályba menőket is) augusztus 23-án, délelőtt tíz órától várják az iskola sportcsarnokában. A pótfelvételihez sportruházat, valamint gyermekorvosi igazolás szükséges (miszerint a gyermek egészségi állapota lehetővé teszi, hogy emelt szintű testnevelés órákon vegyen részt).

A leendő elsősök sportalkalmassági mérésének részleteiről itt olvashatnak.

(Fotó: archív)

Címkék