Katonai táborba is mehet a gyereke nyáron

Június 15-e az utolsó tanítási nap, ezt követően tizenkét hetes nyári szünet veszi kezdetét. A vakációt felkészülten várják a táborszervezők is, soha ennyi tábor közül még nem választhattak az érdeklődők. A bővülés több újdonságot is tartogat, megjelentek a multitáborok, ahogy idén először igazán népszerűek a missziókat végrehajtó katonai táborok.

Hasonló tartalmaink:

„A táborpiac tíz százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, ami annyit jelent, hogy az idei esztendő eddig a csúcs, akár az ott alvós, akár a napközis táborokat nézzük. A hihetetlen kínálat egyrészt jó a szülőknek, mert van miből választani, másik oldalról viszont nehézség is, hiszen a rengeteg szuper táborozási lehetőség közül nem könnyű kiválasztani az ideális megoldást.” – állítja Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu gyermektábor összehasonlító portál vezetője.

„Újdonság az idei évben a multitáborok megjelenése. Ezek olyan vakációs lehetőségek, amik egyre több tábortémát ötvöznek, hogy még színesebbé tegyék a hetet. Olyan táborra kell gondolni, ahol kézműveskednek, de lovagolnak is, ahogy angolozni is van lehetőség, vagy épp a sportprogramokat is előnyben részesítenek. Különleges, de rendkívül népszerűek ezek mellett a multisport táborok, ahol több sportágat próbálhatnak ki a tábor hetében a gyerekek, sőt a szakemberek a tábor végeztével tanácsot is adnak, milyen sportággal érdemes foglalkoznia a csemetének.” – mondta a Táborfigyelő vezetője.

Az idei év slágertáborai a kalandtáborok, ahogy rendkívül populárisak a klasszikus sporttáborok is. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a készségfejlesztő táborok kerültek, őket pedig a katonai és lövésztáborok követik. „A szülők közel ötöde keresi az idei évben a katonai táborokat, ez mindenképpen rekord ezt a tábortémát tekintve. A táborok extrém verziói is nagyon népszerűek, ahol erdei vagy dzsungelkörülmények között végeznek el egy missziót a táborlakók. Az ilyen vakációs üdüléseken térképészeti, hadászati és lövészeti ismereteket is szeretnek a gyerekek.” – tette hozzá Tóth.

A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ottalvós tábor ára egy hétre jellemzően 32 000-35 000 Ft, addig a Táborfigyelőn található szuper ott alvós tábor 11 000 Ft-ért, de 169 000 Ft-ért is. A napközis táborok átlagára 18 000-20 000 Ft között van, itt a legalacsonyabb táborár 16 000 Ft, míg a legmagasabb közel 80 000 Ft.

Érden is számtalan lehetőség közül lehet választani, például az önkormányzat által támogatott napközis tábort a Favágó utcában. 

Címkék