Alkotó oktatók

Idén első alkalommal hirdette meg a Szepes Gyula Művelődési Központ az “Alkotó oktatók” elnevezésű felhívását, amely az érdi és környékbeli rajztanároknak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra.

Hasonló tartalmaink:

A felhívásra 15 pedagógus küldte be képzőművészeti alkotását, amelyből hétfőn délután nyílt kiállítás. A tárlatot Szalay József, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a rajztanárok szerepét a kulturális életben.

A kiállításon bemutatkozó rajztanárok nagy örömmel fogadták a lehetőséget, hogy a tanítás mellett bemutathassák alkotóművészi oldalukat is a közönség számára.

Dudás Krisztina, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola rajztanára elmondta, hogy nagyon örül a lehetőségnek, mert így jobban megismerheti a környéken képzőművészetet tanítókat és a gyerekek is láthatják az oktatóik alkotásait.

Az Érd és térsége rajztanárainak képzőművészeti kiállítása július 4-ig tekinthető meg a Szepes Gyula Művelődési Központban.

 

Fotók: Boros Sándor

Címkék