Figyeljünk gyermekeinkre!

A városi közgyűlés nemrég elfogadta a gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásáról szóló átfogó értékelést. A beszámolóból kiderül, a Gyermekjóléti Központ ügyfelei a társadalom legkülönfélébb rétegeiből érkeznek. Tavaly 161 új esetet vettek nyilvántartásba, 24-ben a gyermek önként kereste fel az intézményt.

Hasonló tartalmaink:

A gyermekjóléti alapellátás célja, hogy hozzájáruljon a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez. Kiemelt feladata a veszélyeztetettség megelőzése, illetve a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. Ugyanakkor megelőzi a gyermek családjából történő kiemelését. A cél az, hogy utóbbira csak nagyon indokolt esetben kerüljön sor, hiszen a gyermek elsődleges érdeke, hogy lehetőség szerint a saját családjában nevelkedjen.

Városunk Gyermekjóléti Központja stabil létszámmal látja el a mindennapi feladatokat. A szakmai ellátás magas színvonalú, az intézmény munkatársai ismerik a családokat, néhányat már évek óta rendszeresen gondoznak. Emellett vannak olyan családok, amelyek csak átmenetileg küzdenek életvezetési problémákkal. A gyermekvédelmi feladatokat ellátó fiatal pályakezdők is megfelelő jártasságot szereztek a krízishelyzetek kezelésében, így az érdi központ 2015-ben is megfelelően ellátta feladatait. Nem kis örömükre, ez év január elsejétől egy teljesen újjáépített szolgáltató központba költözhettek. Az új, impozáns épületben a tárgyi feltételek is javultak.

A beszámoló rámutat: a Gyermekjóléti Központ ügyfelei a társadalom legkülönfélébb rétegeiből kerülnek hozzájuk. Szolgáltatásaikat minden érdi és diósdi, állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező lakos igénybe veheti. Jellemzően a halmozottan hátrányos helyzetű családok, nagycsaládosok, munkanélküliek és mélyszegénységben élők alkotják ügyfélkörük zömét. Az utóbbi időben azonban megnőtt a társadalmi középosztályból jelentkező családok előfordulása is. Érdekes viszont, hogy ez a társadalmi csoport jellemzően ügyvédi háttérrel rendelkezik. A válófélben lévő szülők az egymással való megegyezéshez, a gyermekkel kapcsolatos döntésekhez egyre inkább külső megerősítést, hatósági és intézményi segítséget igényelnek. Ez a probléma azonban rendkívül sok lelki támogatást, rendszeres és gyakori családgondozást, figyelmet igényel a családgondozó részéről is. Az ügyfelek egynegyede önként keresi fel az intézményt.

 

Esettípusok

Az értékelés szerint, a meglévők mellett, tavaly 161 új eset került nyilvántartásba, 24 esetben a gyermek önként kereste fel az intézményt. Gyermek és szülő közösen 32 esetben jelent meg, míg a más jelzőrendszeri tag által kezdeményezett esetek száma 105 volt. A jelzőrendszer tagjai összességében 874 alkalommal küldtek jelzést a Gyermekjóléti Központnak. A gondozott családok között meghatározó számban, közel háromszáz gyermek anyagi, azaz megélhetési vagy lakhatással összefüggő gondokkal került a gyermekvédelem látószögébe. Ugyancsak magas számú a szülők vagy a család nem megfelelő életvitele miatt kialakult problématípus, ami csaknem négyszáz gyermeket érintett. Mindezek mellett, meglehetősen nagy számmal van jelen a gyermeknevelési probléma, illetve a szülői elhanyagolás. Ez majdnem 250 gyermek veszélyeztetettségét jelentette. Szaksegítséget igényelt még az óvodába, iskolába való beilleszkedési nehézség, magatartás- és teljesítményzavar, ami 251 apróságnál fordult elő. Sajnos, a családon belüli – fizikai, szexuális vagy lelki – bántalmazást is meg kell említeni, tavaly ugyanis 57 gyermeknél fordult elő. Családi konfliktus okán pedig 52 gyermek szorult a szakemberek segítségére. Szintén figyelemre méltó a szenvedélybetegség miatt kialakult problématípus, ami – közvetve vagy közvetlenül – mintegy hetven gyermeket érintett. Legkisebb számban a fogyatékosságban és retardációban voltak érintettek városunk legkisebbjei. Ilyet nyolc esetben jegyeztek.

 

Készenléti ügyelet

A készenléti ügyelet segítségére egy híján száz esetben volt szükség. Ezt a szolgálatot a családgondozók a heti munkaidő letelte után, pénteken 12 órától hétfő reggel 8 óráig látják el a 06-20-231-85-61-es telefonszámon. Ebben az időszakban „éjjel-nappal” lehet jelezni a problémákat és az ügyelő legjobb tudása szerint segíti a felmerülő kérdéssel, kéréssel hozzá forduló klienst. Az ügyeletes szükség szerint azonnali segítséget, vagy tájékoztatást nyújt.

A beérkező jelzések zöme az elvált szülők gyermekükkel való kapcsolattartását érintette. Mások arról érdeklődtek, hogyan vehetnek igénybe élelmiszersegélyt vagy egyéb támogatásokat. Többeknek azonnali tüzelőre volt szükségük, de sokan jelentkeztek felhalmozott tartozásaik miatti lakhatási problémákkal is, sőt voltak, akik azonnali otthont biztosító segítséget kértek. Előfordult, hogy a szülők vagy élettársak a gyermek szeme előtt követtek el családon belüli erőszakot. Szökésben lévő, illetve megkerült gyermek elhelyezésében pedig, olykor a rendőrség ügyeletese kért segítséget a gyermekvédelem munkatársaitól – olvastuk többek között a gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló értékelésben.

Az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapott, két meglehetősen megrázó, kisgyermekeket halálra éheztető eset ismeretében azt kérdeztük, megelőzhetők-e ezek a tragédiák? Bereiné Petrik Mária, a Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta: kizárólag a jelzőrendszer tagjainak jól összehangolt munkájával, kiváló együttműködésével lehetséges idejében észlelni a gyermek családon belüli veszélyeztetettségét. Ehhez azonban az kell, hogy valamennyi szakember megfelelően ellássa a saját feladatát, s ha bármilyen rendellenességet észlel, mindenképpen jeleznie kell a gyermekvédelem munkatársainak.

Városunkban a gyermekvédelemmel érintett szakemberek között kiváló az együttműködés, évente többször tartanak konzultációkat, s mivel ismerik egymást, így a problémákra utaló jelzések is idejében célba érnek.

Érdi Újság

Bálint Edit

Címkék