Nyári szünetben is tartalmasan

Több helyszín, több játék, kirándulás, szórakozás – ezt kínálja idén a Szociális Gondozó Központ “Parkoló” programja azoknak a gyerekeknek, akik szeretnék társaságban, értelmes és változatos elfoglaltság közepette eltölteni a szünidő egy-egy napját, hetét.

Hasonló tartalmaink:

Nyolcadik alkalommal rendezi meg nyári Parkoló programját a Szociális Gondozó Központ. Idén még több és színesebb foglalkozással várják a gyerekeket, a már megszokott színvonalon, és továbbra is ingyenesen.

Ezzel az ingyenes lehetőséggel bárki élhet, igaz, főként azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket várják, akiknek a Parkoló jelenti a nyaralást, kikapcsolódást, mert szüleiknek nincs módjuk nyaralni vinni vagy táborokra befizetni őket.

Sok ilyen érdi gyermek van – olyanok is, akik családokban, és olyanok is, akik a számos érdi otthon valamelyikében élnek –, ezért a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy – nevével ellentétben – ne a parkolásról, vagy épp a csellengésről, hanem a maradandó élményekről szóljon a szünidő.

Június 20-tól augusztus 19-éig minden hétköznapra szervezünk programokat. Kézműveskedés, kirándulás, mozi délelőttök, sportolás, bográcsozás szerepel a tervek között, amelyeket az önkormányzat jóvoltából és támogatásával tudnak megvalósítani.

Hétfőnként a Rómer Flóris téri új épületben tartanak kézműves foglalkozást, keddenként ugyanerre várják a gyerekeket a Parkvárosi Közösségi Házban, szerdánként buszos, illetve vonatos kirándulásokat szerveznek többek közt a Veresegyházi Medveparkba, a Budakeszi Vadasparkba, a Tordasi Western Faluba vagy Nőtincsre. Szeretnének olyan helyekre ellátogatni a gyerekekkel, ahová egyébként nem jutnának el. Csütörtökönként Kiss Sándorral Érd és a környék nevezetességeit fedezhetik majd fel a gyerekek, pénteken egyik héten a Parkvárosi Közösségi Házban rendeznek sportnapot, a rákövetkezőn pedig moziba viszik a diákokat. 

A kézműves, illetve sportrendezvényeknek nincs felső létszámhatára, a buszos kirándulásokat 25, a vonatosakat pedig 15 fővel tervezik.

A Parkoló program hétfői, keddi és pénteki foglalkozásai 9-től 12 óráig tartanak, a kirándulások a délutánba nyúlnak. Előzetes regisztrációra nincs szükség, a szervezők a foglalkozások helyszínein várják a gyerekeket. További információt Rákosi Aglája, illetve munkatársai nyújtanak a 23/367-957-es telefonszámon.

Címkék