“Nálam a rockzene jelent valamit”

A Csuka Zoltán Városi Könyvtár Zenei Könyvtár részlege kedden este megtartotta a félév utolsó találkozóját. A meghívott vendég ez alkalommal az Érden élő Gidófalvy Attila, zenész volt.

Hasonló tartalmaink:

Gidófalvy Attila gyerekként az FTC-ben focizott, közben harmonikázni, zongorázni, orgonálni tanult. Mikor választani kellett a sport és a zene között, az utóbbi mellett döntött, és azóta sem bánta meg. Pozan szakon végzett, fújt Mézga Gézát, aztán jött az ős Beatrice, a Karthago, a Lord, a KGB, a Fáraó. Hatvannégy éves, ma is három együttesben zenél, és hetente hallhatjuk a hangját a város rádiójában, az Érd FM-en. Gidófalvy Attila elmondta, hogy Rockbarlang című műsorának rengeteg hallgatója van, nem csak Magyarországon, de határainkon túl is.

Gidófalvy Attila nevéhez fűződik az ÉRD induló is, amelyet az érdi női kézilabdacsapatnak írt. 

Címkék