Próbaüzemben működnek a lámpák

Az elmúlt napokban az átépített Bem téren bekapcsolták a közlekedési jelző lámpákat. Fontos azonban tudni, hogy a lámpák jelenleg próbaüzemben működnek, így a várakozási idő a csúcsidőkben hosszú percekig is tarthat. A szakemberek azt mondják, hogy a rendszer akkor lesz a leghatékonyabb, amikor szeptember közepére átadják a Törökbálinti úti fel- és lehajtót is.

Hasonló tartalmaink:

Loppert Dániel a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a beruházás elsődleges céljai között szerepelt, hogy a reggeli csúcsban az Érdről Budapestre, délután pedig a fővárosból az Érd felé lehajtó autóknak és buszoknak alakítson ki forgalom előnyt, s ennek megfelelő szabályozását kialakítsák.

A környék újjáépítését követően 4 jelzőlámpát és egy kiemelt sarokirányos körforgalmat kell összehangoltan működtetni, amit a hivatalos átadás előtt próbálnak a lehető legjobban beállítani.  Loppert Dániel kiemelte, hogy a lámpákat a mindenkori forgalom függvényében konfigurálják, vagyis ahol nagyobb a sor, azt hosszabb ideig engedik.

A kommunikációs igazgató azt is elmondta, hogy jelenleg a műszaki átadás-átvételi időszak zajlik, emiatt sebességkorlátozó táblák vannak még kihelyezve a környéken. A hivatalos átadás az iskolakezdésre várható.

- Fontos tudni, hogy annak érdekében, hogy a forgalom csökkenjen át kell még adni a Törökbálinton, a 8103-as út le- és felhajtóját, ami szintén őszre várható, s ami által érezhetően csökkenni fog a forgalom a Bem téren és környékén – fűzte hozzá  a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója.

Címkék