Várhatóan ott lehet az olimpián az Érdi VSE növendéke

Javul az állapota, így várhatóan elutazhat jövő csütörtökön Rióba az olimpiai kvótás tollaslabdázó, Sárosi Laura, aki kedden került kórházba vakbélgyulladás gyanújával – írja az MTI.

Hasonló tartalmaink:

A nem mindennapi körülmények között indulási jogot szerző Sárosi Laura korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a franciaországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon ellenfelének, a német Karin Schnaasenak odaadta tartalék cipőjét, hiszen a riválisnak elszakadt az, s a szabályok értelmében nem hagyhatta el a játékteret, hogy lábbelit váltson, mert akkor kizárták volna.

Az Érdi VSE-ben nevelkedő, ám néhány éve a pécsi Multi Alarm SE-hez igazoló Sárosi tettével nehéz helyzetbe hozta magát a kvalifikációt illetően, s úgy tűnt, hogy kikerül a kvótás helyekről, majd felvetődött, hogy tette miatt a fair play szellemében kap szabadkártyát, ám erre nem volt szükség, hisz ranglistás helyezése alapján szerzett indulási jogot.

„Még mindig nem tudják, hogy pontosan mi is a bajom, egy biztos, hogy gyulladás. Valószínűleg valami vírus okozta hasi nyirokcsomó gyulladás, ami ugyanolyan tünetekkel jár, mint egy vakbélgyulladás.” – írta közösségi oldalán a sportoló, aki az 1996-os atlantai olimpia óta, ahol Ódor Andrea indult, az első magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon.

Sárosi bejegyzésében beszámolt arról is, hogy a néhány napos infúziós, jegeléses, antibiotikum kúra után augusztus negyedikén indul el a riói játékokra, ahol a tollaslabdázók versenyei augusztus 11-én kezdődnek.

Az olimpián a tollaslabdázók női egyéni versenyében 69 indulót tizenhárom háromfős csoportra osztottak. A legfrissebb világranglistán 65. helyen álló magyar versenyző az M-jelű hármasba került a listán tízedik indiai Pusarla Venkata Sindhu, valamint huszadik helyen álló kanadai Michelle Li mellé.

Az MTI kérdésére Sárosi úgy fogalmazott: nem szerencsés a sorsolása, mert a nem kiemeltek közül is erős ellenfelet kapott, de lehetett volna ennél is rosszabb.

“Szerettem volna bravúrgyőzelmet aratni, ezt egy európai vagy esetleg a vietnámi lány ellen könnyebb lett volna. De úgy érzem, most újra kijutottam Rióba, a legfontosabb az, hogy ott lehetek” – hangsúlyozta Sárosi Laura arra utalva, hogy rosszulléte miatt még az is felmerült, hogy esetleg nem lehet ott az olimpián.

A csoportokból az A, az E és a P-jelű triók győztese automatikusan a legjobb nyolc közé jut, míg a további tíz hármasból a csoportgyőztesek küzdenek meg egymással, akik közül öten jutnak a nyolc közé.

Fotó: freeimages.com

Címkék