A „helyosztók” következnek

Ugyan a hivatalos lebonyolítás szerint nem rendeznek helyosztókat a VI. „Nyitnikék” Ipartestület Kupán, hanem csupán három fordulót, ám úgy alakult, hogy mégis, miután a házigazda ÉRD és az Alba Fehérvár KC két-két győzelme után találkozik, míg az MTK és a Budaörs két-két vereséggel a háta mögött várja felkészülési torna utolsó napját.

Hasonló tartalmaink:

A VI. „Nyitnikék” Ipartestület Kupa második játéknapjára csupán tizenkét játékost nevezett csapatába Szabó Edina, hiszen Janurik Kinga, Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett a magyar női kézilabda-válogatott hévízi edzőtáborában készülnek, míg Andjela Bulatovics hazája válogatottjával, Montenegróval vesz részt a riói olimpián. Míg GolovinVlagyimir még a bajnoki meccsekre nevezhetőnél is nagyobb létszámmal érkezett a házigazdák elleni meccsre, hiszen tizenhét játékosa került a jegyzőkönyvbe.

Az első félidő a fordulatokról szólt, leginkább az ÉRD vezetett, a fővárosiak egyszer tudtak meglépni két góllal, Szabó Edina csapata viszont a szünetre háromgólos előnnyel vonult Barján Bianka bombájának köszönhetően (16–13).

A második félidő úgy indult, ahogy az első abbamaradt, érdi gólokkal. Ugyan volt egy hullámvölgynek tűnő két perce az ÉRD-nek, de a hajrá előtt hat-hétgólos előnyt alakítottak ki az ihletett formában játszó (valójában csak felkészülő) érdiek, amiből öt meg is maradt a végére.

ÉRD – MTK Budapest 28–23 (16–13)

ÉRD Aréna, 400 néző. Vezette: Búza, Cseszregi

ÉRD: Győri – Krpezs-Slezák 9 (3), M. González 6, Vajda, Gulyás 2, Signaté 4, O. Vukcsevics 3.

Csere: Gridnyeva (kapus), Szabó L., Barján 3, Fekete, Havronyina 1.

Vezetőedző: Szabó Edina

MTK: Víg – Szádvári, Frankovic 10 (2), Kovács G. 1, Gorilska 1, Nyikolajenko 3 (1), Slakta 2.

Csere: Putz (kapus), Dakos 3, Stranigg 1, Tóth E., Háfra 2, Hosszu,Juhász E..

Vezetőedző: Golovin Vlagyimir

Kiállítások: –, ill. 4 perc

Hétméteresek: 3/3, ill. 5/3

 

A VI. „Nyitnikék” Ipartestület Kupa második napjának nyitómeccsén az Alba Fehérvár KC a Budaörs elleni mérkőzésen negyed óra után tetemes, ötgólos előnyt szerzett. Mihály Attila csapata a folytatásban ugyan többször felkapaszkodott egálközeli eredményre, de nem tudta kiharcolni a döntetlent.

A pénteki nap pedig tulajdonképpen helyosztó mérkőzés lesz a VI „Nyitnikék” Ipartestület Kupán, miután 18.15-től az egyaránt két-két vereséggel álló Budaörs és MTK, 20.00 órától a két-két győzelemmel álló ÉRD és FKC csapnak össze.

Alba Fehérvár KC – Budaörs 27–25 (15–11)

ÉRD Aréna, 100 néző. Vezette: Morvai-Buzogány, Szilvási.

Gólszerzők: Pálos-Bognár 5, Horváth B. 4, Zsigmond, Juhos 3-3, Ivanics 2, Karalyos, Kiskartali, Ertl, Kamuti, Hornyák, Mézes, Szabadfi, Hatala 1-1, ill. Lavko 7, Mendy 5, Pelczéder 4, Májer, Ishitate 3-3, Hajduch, Kazai 2-2, Boldizsár 1.

Címkék