A hetedik arany

Kozák Danuta K-1 500 méteren másfél hajóhosszal verte a mezőnyt a riói olimpián, így sporttörténelmet írt azzal, hogy első magyar kajak-kenusként negyedszer állhatott a dobogó legfelső fokára az ötkarikás játékokon. A magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos, 13–4-es győzelmet aratott Brazília ellen, így az ötödik helyért folytatja.

Hasonló tartalmaink:

KAJAK-KENU

Úgy tűnik, felépült a vasárnap elkapott bélfertőzésből Kozák Danuta, aki kedden már Szabó Gabriellával a K-2 500 méteren bezsebelt egy aranyérmet, ám csütörtökön egyedül lapátolt a döntőben. Kozák Danuta jól kapta el a rajtot, ám 200 méterig még a fehérorosz Marija Litvincsuk vezetett, ám féltávnál már Kozák volt az első helyen. A második 250 méteren a magyar kajakos elindította a hajráját, amely olyannyira jól sikerült, hogy 1.9 másodpercet, másfél hajóhossznyit vert a mezőnyre és megszerezte a riói olimpia hetedik magyar aranyát, valamint a hazai kajak-kenu sport 24. elsőségét az ötkarikás játékok történetében. Kozák Szabó Gabriellával kettesben szerzett aranyával behozta Kovács Katalint, Douchev-Janics Natasát, Kammerer Zoltánt és a jelenlegi szövetségi kapitányt, Storcz Botondot az aranyérmek számában, ám most meg is előzte őket, úgy hogy még Fazekas-Zur Krisztinával, Csipes Tamarával és Szabó Gabriellával a K-4 500 méteren címvédőként indulnak el.

A többi kajak-kenusunk közül K-2 1000 méteren a Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor kettős a hetedik helyen végzett, a K-2 200 méteren a Molnár Péter, Tótka Sándor páros csupán három tizeddel maradt le a bronzéremről és negyedik helyen végzett. A kenusok között Hajdu Jonatán a B-döntőben szerepelt, ahol második lett, így összesítésben a 10. helyen végzett, úgy, hogy a teljes mezőnyt figyelembe véve a 39.811 ezredmásodperces idejével az A-döntőben ötödik helyen ért volna célba.

 

VÍZILABDA

A magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda Brazíliával csapott össze az ötödik helyért. A Benedek Tibor irányította magyar csapat már a nagyszünetben 7–1-re vezetett, végül sima, 13–4-es győzelmet aratott, így a spanyolokat 9–7-re legyőző görögökkel játszik az ötödik hely megszerzéséért.

Férfi vízilabda, 5-8. helyért:

Magyarország–Brazília 13–4 (4–1, 3–0, 4–3, 2–0)

Gólszerzők: Erdélyi 4, Varga Dénes 2, Vámos, Szívós, Varga Dániel, Kis G., Decker Á., Zalánki, Hárai 1-1, ill. Baches 2, Crivella, Perrone 1-1.

Görögország–Spanyolország 9–7 (1–0, 2–1, 4–3, 2–3)

 

Elődöntő:

Montenegró–Horvátország 8–12 (3–4, 2–3, 1–1, 2–4)

Olaszország–Szerbia 8–10 (0–3, 2–3, 0–1, 6–3)

 

BIRKÓZÁS

Női birkózóink is megkezdték szereplésüket a Rio de Janerióban rendezett olimpián. A 63 kilogrammosok között érdekelt Sastin Marianna a selejtező első körében 3:0-ra kikapott az orosz Inna Trazsukovától, így kiesett. A 75 kilósok között induló Németh Zsanett is vereséggel kezdett, ám ő vigaszágon még folytathatta szereplését, a második fordulóban azonban kameruni riválisától 5:2-es vereséget szenvedett, ő is búcsúzott.

 

ATLÉTIKA

Egyetlen magyar magasugrónk, Szabó Barbara holtversenyben a 32. helyen végzett a nők között, miután még a 180 centimétert sikeresen megugrotta a B-csoport selejtezőjében, ám a következő magasságot, a 185 centit nem tudta teljesíteni.

 

TRIATLON

Az eddigi legjobb magyar eredményt érte el ifjabb Faldum Gábor az 1500 méter úszásból, a 40 kilométer kerékpározásból, illetve a 10 kilométer futásból álló olimpiai triatlonban. A mieink eddigi legjobb eredményét a 2000-es sydney-i játékokon Kuttor Csaba érte el, aki 30. helyen végzett. Faldum 18 perc alatt úszta le az 1,5 kilométert, míg a budaörsi Tóth Tamás jobb időt ment, 17:30-as idővel érkezett meg kerékpárjához. Faldum a 30., Tóth a 16. volt ekkor.

Kerékpáron a 40 kilométert Faldum 1:14.41-gyel, Tóth Tamás 1:15.19-cel teljesítette, ekkor Faldum a 23. helyre zárkózott, Tóth viszont visszacsúszott. A 10 kilométer futásban Faldum tovább javított, s ezzel a 20. helyen ért célba, míg Tóth Tamás a 33. helyet szerezte meg.

ÖTTUSA

Két-két női és férfi öttusázónk is túl van az olimpiai rangsoroló selejtezőn, amelyet (párbajtőr) vívásban rendeztek meg. A riói olimpián debütáló új lebonyolítás szerint mind a 36 versenyző mindenki ellen pástra lép az egyik fél első tusáig tartó asszóban. A világbajnoki címvédő Kovács Sarolta a 4. helyről visszaesett a 18. pozícióba 17 győztes és 18 vesztes asszóval, ezzel 202 pontot szerzett. Földházi Zsófia 24 vereség mellett kilencszer nyert, így 166 pontjával 33. a 36 fős mezőnyben.

A férfiaknál Demeter Bence a 16. helyen végzett 19 nyertes és 16 vesztes asszóval, míg a londoni olimpián bronzérmes Marosi Ádám 16 győzelemmel és 19 vereséggel zárt, így a 24. helyen áll.

 

A magyar versenyzők programja, augusztus 19.:

Atlétika:

13.00: férfi 50 km-es gyaloglás (Rácz Sándor, Srp Miklós, Venyercsán Bence)

Kajak-kenu

14.00: férfi K–1 200 m, előfutamok (Molnár Péter)

14.21: férfi C–2 1000 m, előfutamok (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)

14.37: női K–4 500 m, előfutamok (Magyarország – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)

14.51: férfi K–4 1000 m, előfutamok (Magyarország – Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor, Kugler Attila, Somorácz Tamás)

15.07: férfi K–1 200 m, elődöntő

15.21: férfi C–2 1000 m, elődöntő

15.29: női K–4 500 m, elődöntő

15.36: férfi K–4 1000 m, elődöntő

Öttusa

17.00: női úszás (Földházi Zsófia, Kovács Sarolta)

19.00: női bónuszvívás, lovaglás (Földházi Zsófia, Kovács Sarolta)

Atlétika

19.30: női 20 km-es gyaloglás (Madarász Viktória, Kovács Barbara, Récsei Rita)

Vízilabda

16.20: nők, a 3. helyért: MAGYARORSZÁG–Oroszország

Öttusa

23.00: női döntő

Atlétika

02.05: férfi kalapácsvetés, döntő (Pars Krisztián)

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Címkék