Siker az újonc otthonában

31–28-as győzelmet aratott az NB I újonca, a Kisvárda KC otthonában az ÉRD női kézilabda csapata.

Hasonló tartalmaink:

Két héttel a szeptember 17-i, siófoki rajt előtt az ÉRD Kisvárdán lépett pályára felkészülési mérkőzésen. Az első gólt a hazaiak szerezték, sőt, 4–1-re is megléptek, de Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett remeklésével Szabó Edina gárdája behozta lemaradását. Sőt, Katarina Krpezs-Slezák góljával már 6–5-re vezetett az ÉRD, amely ez után már többgólos előnyt alakított ki. A remekül összeálló védekezés mellé kreatív támadójáték társult, így a szünetre négygólos, 19–15-ös érdi vezetéssel vonultak a felek.

A fordulás után a Kisvárda majdnem egyenlített, de Győri Barbara védései után az érdi szélsők is eredményesek voltak. A második játékrész derekán végül feljött a szabolcsi klub, de ez nem tartott sokáig, mert előbb Barján Bianka bejátszásából, majd Győri Barbara hétméterese után Szabó Laura kétszer is megzörgette a hazaiak hálóját. A kapus aztán újabb büntetőt hárított, ez után pedig az ÉRD öt góllal lépett meg. Ugyan a végjátékban faragott hátrányából a Kisvárda, az ÉRD így is háromgólos, 31–28-as győzelmet aratott.

Felkészülési mérkőzés

Kisvárda KC–ÉRD 28–31 (15–19)

Kisvárda, 370 néző. Vezette: Rontó, Szanyi.

Gólszerzők: Kucserova 10, Rocha 7, Umanyec 4, Bízik B., Migovics 2-2, Gidroit, Szabó V., Vukojevics 1-1, ill. Krpezs-Slezák 7, Kisfaludy, Fekete, Klivinyi 4-4, Havronyina, Szabó L. 3-3, Barján 2, Bernát, Gulyás 1-1.

Kiállítások: 8, ill. 8. perc

Hétméteresek: 5/2, ill. 1/1

Az ÉRD szeptember 2-án és 3-án Békéscsabán vesz részt az Békéscsabai ENKSE szervezésében rendezett III. Golbal Safe Kupán, ahol a házigazda mellett a mosonmagyaróvári KC SE-vel és a román HC Zalauval mérkőznek meg.

III. Golbal Safe Kupa, program:

09.02.; 16.00, Békéscsaba: Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD

18.00: Békéscsabai ENKSE–HC Zalau

09.03.; 09.30: HC Zalau–ÉRD

11.30: Békéscsabai ENKSE–Mosonmagyaróvári KC SE

16.00: HC Zalau–Mosonmagyaróvári KC SE

18.00: Békéscsabai ENKSE–ÉRD

Címkék