Érdi rendőrök fogták el a rablót

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Balázs 19 éves és D. Viktor 20 éves érdi lakos ellen, aki egy idős hölgyet rabolt ki.

Hasonló tartalmaink:

A rendelkezésre álló adatok szerint a 19 éves férfi és társa 2016. július 29-én 23 óra körül egy érdi buszpályaudvaron kifigyelte az ott várakozó sértettet. Az idős nővel együtt felszálltak a buszra és követték tárnoki otthonáig, ahol a ház kapuja előtt O. Balázs megragadta az asszony nyakát és közben megpróbálta elvenni a vállán lévő táskát. Dulakodni kezdtek, majd végül a sértett a földre esett. A gyanúsított ezt kihasználva elvette a táskát – a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt-, majd társával együtt elmentek a helyszínről.

Az érdi rendőrök a napokban szintén egy rablás miatt fogták el és vették őrizetbe D. Viktort. Az eljárás során végzett adatgyűjtés eredményeként kiderült, hogy a 20 éves férfi és O. Balázs követte el a – 2016. július 29-én – Tárnokon történt rablást is.

A nyomozók O. Balázst 2016. szeptember 1-jén elfogták, előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az illetékes bíróság 2016. szeptember 2-án elrendelte az előzetes letartóztatását.

hirpress.hu

Címkék