Megújul Érd Nagyállomás

Kihirdették a nyertes kivitelezőt a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonal felújítására. A CEF keretéből finanszírozott 51 milliárdos beruházás által gyorsulnak a vonatok, külön szintű átjárók és új állomásépületek is létesülnek. Elsőként Érd Nagyállomás újul meg, ahol  peronok és zajvédő falak épülnek, a szintbeli átjárók egy részét pedig külön szintű átjáró váltja majd.

Hasonló tartalmaink:

Az uniós közbeszerzési értesítő hirdetménye szerint közös ajánlattevőként a V-Híd Zrt. és az A-Híd Zrt. végezheti el a fővárosi Kelenföld és a Pest megyei Százhalombatta közötti vasút pálya, valamint a kapcsolódó létesítmények korszerűsítését.

A fejlesztés az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásából valósul meg, melynek első két körében Magyarország 1 milliárd euró (mintegy 310 milliárd forint) közlekedésfejlesztési támogatást nyert el pályázataival, ezzel hazánknak a teljes forrásösszeget sikerült lekötnie.

120 km/órás vonatok váltják a sebességkorlátozást

Az értesítőben az áll, hogy az augusztus végén megkötött szerződés nettó értéke 51,3 milliárd forint. Az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő korábbi tájékoztatója szerint a projektben 20,5 kilométer hosszan építik át a vonalszakaszt, felszámolják a sebességkorlátozást, a megújult pályán a vonatok 120 km/órás sebességgel közlekedhetnek.

A felsővezeték-rendszer teljes hosszban átépül, korszerű energia távvezérléssel, ezzel együtt korszerűsítésre kerül az áramellátást biztosító villamos alállomás Érd állomáson. Az állomásokon új peronok és zajvédő falak épülnek, a szintbeli átjárók egy részét külön szintű átjáró váltja. Az állomásépületek megújulnak vagy teljesen újjáépülnek állapotuktól függően.

Fontos lépés Érdnek

Ahogy néhány éve az érd-alsói vasútvonalon, úgy most a városunkon szintén áthaladó érd-felsői vonalon várható a korábbihoz hasonló fejlesztés. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által indított beruházás ugyan elsősorban a Kelenföld és Százhalombatta közötti szakaszt érinti, de miután a vonal több kilométer hosszan húzódik Érden, ezért a projekt kapcsán városunk is számos pozitív változásra számíthat.

A projekt régi vágya az érdieknek. Nem csupán az épületről van szó; inkább arról, hol, hogyan tudnak felszállni a vonatra.  A Mérnök utca környékéről a nagyállomást csak a Jegyző utcán keresztül lehet megközelíteni, a jövőben megoldható lesz, hogy a fejlesztést követően több ezer ember sokkal könnyebben érhesse el az állomást.

Címkék