« Johanna bulvár
![vlcsnap-2016-09-10-20h43m42s159](http://archiv.erdmost.hu/wp-content/uploads/2016/09/vlcsnap-2016-09-10-20h43m42s159-150x150.jpg)
Jazz portrék címmel nyílt Brunner László fotóművész kiállítása az Érdi Városi Galériában, a Jazz Napok keretében. A kiállítás szeptember 30-ig megtekinthető a galéria nyitva tartási idejében.
A néhai Brunner László Érden élt, de kiskunfélegyházi származású tanár volt, aki autodidakta módon tanulta meg a fotózást. Fiatal kora óta szenvedélyesen szerette a dzsesszt és a fotózást, így tetemes mennyiségű portrét készített a 60-as, 70-es és 80-as években Budapesten járt nagy, klasszikus dzsessz-zenészekről. Ezeket a fotókat mutatja be az Érdi Jazz Napok keretében látható kiállítás, amely Brunner László özvegyének felajánlásával valósulhatott meg a Városi Galériában.
Kéri Mihály, az Érdi Városi Galéria művészeti vezetője elmondta, hogy Brunner László az akkor élt legnagyobb dzsessz-zenészekkel tudott találkozni és lencsevégre kapta őket, ahogy Pege Aladárt is.
Brunner László fényképei még hagyományos technikával készültek, ami a mai digitális fényképezés korában ez már kuriózumnak számít – tette hozzá Kéri Mihály.