Romokon virág – textilkiállítás a galériában
2018
aug. 29

Romokon virág – textilkiállítás a galériában

Tápai Nóra textilművész érdi kiállításának meghívóján iparművészként azonosítja magát, ami a tárlatot megnézve érthetőnek tűnik, hiszen nem pusztán tartalmában, de a technikák tekintetében is sokszínű anyagot válogatott össze eddigi életművéből, mintegy bemutatkozásként a helyi tárlatlátogató közönségének, hiszen három év óta él a városban, s ez az első önálló megjelenése itt, az Érdi Galériában.

Tovább...
Művésztelep tizedszer
2018
júl. 19

Művésztelep tizedszer

Vasárnap 10. alkalommal veszi kezdetét az Érdi Művésztelep az Érdi Bolyai János Általános Iskolában, ahol tizenhárom alkotó dolgozhat majd "édes magányában" két héten keresztül a műtermekké vált tantermekben. Idén a jubileum miatt pikniket is rendeznek a művésztelep végén a Földrajzi Múzeumban, és ebben az évben is nyitottak lesznek a műtermek a nagyközönségnek augusztus 3-án délután, mondta el kérdésünkre Kéri Mihály, az Érdi Művésztelep vezetője.

Tovább...
Cím nélkül
2018
máj. 11

Cím nélkül

Kéri Mihály festőművész utóbbi egy évben készített alkotásaiból nyílt kiállítás Törökbálinton. A tárlat, amit Novotny Tihamér művészeti író nyitott meg, május 27-éig látogatható a törökbálinti falumúzeumban.

Tovább...
Üvegszobrok, textilek, piknik
2018
jan. 21

Üvegszobrok, textilek, piknik

Az Érdi Galéria idei tárlattervét böngészőt abban az értelemben nem éri meglepetés, hogy a kiállítóhely programja őrzi a 2011-es nyitás alkalmával meghatározott elveket és stílusjegyeket. Ugyanakkor természetesen újdonságokra is számíthatnak a látogatók.

Tovább...
Válogatás a művésztelep alkotásaiból
2017
dec. 19

Válogatás a művésztelep alkotásaiból

Az idei művésztelepen nyáron készült százhúsz alkotásból tizenhárom művész két-két munkáját állították ki az Érdi Városi Galériában.

Tovább...
Bezárt a IX. Érdi Művésztelep
2017
júl. 31

Bezárt a IX. Érdi Művésztelep

A péntek már a művek becsomagolásával és pakolásával telt a Bolyai Iskolában. Július 28-án búcsúesttel köszöntek el egymástól a kompánia tagjai. Az itt született munkák válogatásával az Érdi Galéria novemberi kiállításán találkozhat majd a helyi közönség. Hallgassa meg interjúnkat Kéri Mihállyal, az Érdi Művésztelep művészeti vezetőjével.

Tovább...
Újra megnyitott az Érdi Művésztelep
2017
júl. 17

Újra megnyitott az Érdi Művésztelep

Idén kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit az Érdi Művésztelep, akiknek köre az elmúlt években stabilizálódott, így a megnyitón nem ismerkedéssel, hanem közös emlékek fölidézésével tölthették az időt az érdi és az ország különböző tájairól érkezett festőművészek.

Tovább...
Az Érdi Művésztelep a Műcsarnokban
2017
feb. 8

Az Érdi Művésztelep a Műcsarnokban

A Műcsarnok idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, de pontosan ennyi évvel ezelőtt alakult meg a magyarországi első festőtelep, a Nagybányai Művésztelep is. A január közepén nyílt kiállítás a Symposion Alapítvány és Társaság összefogásában valósulhatott meg.

Tovább...
Megnyílt a Téli Tárlat
2017
jan. 31

Megnyílt a Téli Tárlat

Festmények, grafikák, kisplasztikák sorakoznak az Érdi Galéria egymásba nyíló, tágas termeiben. Kis túlzással, közel félszáz alkotó ugyanannyi munkáját tekinthetik meg az érdeklődőkmúlt péntektől. A Téli tárlatot a véletlenszerűség és a változatosság teszi igazán izgalmassá.

Tovább...
Téli Tárlat
2017
jan. 9

Téli Tárlat

Az Érdi Galéria Téli Tárlat címen képzőművészeti kiállítást szervez az Érden és környékén (Diósd, Törökbálint, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút és Pusztazámor) élő hivatásos kiállító művészek és tanárok számára.

Tovább...