Az Érdi Művésztelep a Műcsarnokban
Az Érdi Művésztelep a Műcsarnokban

A Műcsarnok idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, de pontosan ennyi évvel ezelőtt alakult meg a magyarországi első festőtelep, a Nagybányai Művésztelep is. A január közepén nyílt kiállítás a Symposion Alapítvány és Társaság összefogásában valósulhatott meg.

Hasonló tartalmaink:

A tárlat az 1945 utáni hazai művésztelepek tevékenységét és eredményét mutatja be. A résztvevők számát tekintve hosszú idő után ez az első olyan kiállítás, amely több mint ötven művésztelep, alkotóhely és alkotóház tevékenységét mutatja be illetve foglalja össze.

N. Mészáros Júlia, a kiállítás kurátora elmondta, hogy minden művésztelep alkotásaiból a nyolcvanas évektől kezdődően válogatta ki azt a legjellemzőbb műremeket, amelyeket egyetlen terembe kiállítva egy sok információt nyújtó kompozíció lett.

A kiállításon az Érdi Művészteleppel is megismerkedhetnek a látogatók. Kéri Mihály, művészeti vezető elmondta, hogy az Érdi Művésztelep a maga 8-9 éves múltjával a fiatalabbak közé tartozik, de az, hogy itt lehet a kiállításon, az azt igazolja, hogy végérvényesen is felkerült a magyar művészeti élet térképére.

A kiállításon csupán ízelítő látható abból a sokszínű, magas színvonalú alkotótelepi munkából, ami a hazai művésztelepek tevékenységét jellemzi. A résztvevő művésztelepek digitális bemutatkozásai, illetve videóanyagai is helyet kaptak a kiállítótérben. Többek között folyamatosan látható az Érdi Művésztelep című film, amit még tavaly készített az Érd TV.

A Műcsarnokban látható kiállításról hosszabb összeállítás az Érd TV 2017. február 14-i FényKép című műsorában lesz látható. A Kiállítás a magyarországi művésztelepekről a Műcsarnokban 2017. január 17–től február 18-ig látogatható.

Címkék