Érdi Művésztelep, tizedszer

Vasárnap este megnyílt a X. Érdi Művésztelep. Tizenhárom alkotó dolgozik két héten át az Érdi Bolyai János Általános Iskola műteremmé alakított tantermeiben. Augusztus 3-án nyitott kapuk, illetve egy közös piknik várja az érdeklődőket, ez utóbbit a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében tartják majd.

Hasonló tartalmaink:

Érden mindig megvolt a szándék, az akarat a művésztelep, illetve a helyi művészeti élet támogatására. Még ha Érd a szegény városok közé tartozik is, nem szabad, hogy ez gondot okozzon – mondta köszöntőjében T. Mészáros András polgármester a X. Érdi Művésztelep megnyitóján, a Centrál Borház Étteremben, felidézve a művésztelep megalakulását, hangsúlyozva: büszke arra, hogy sikerült ezt a művésztelepet létrehozni.

Kéri Mihály, az Érdi Művésztelep vezetője tudósítónknak elmondta: 2018-ban nagyjából ugyanazok az emberek, ugyanazzal a lelkesedéssel, ugyanazzal a színvonallal dolgoznak most, mint tíz éve.

FB_IMG_1532279603378

– Ami változott, az a művésztelep helyszíne, hiszen kezdetben Ófaluban, a II. Lajos iskolában rendeztük be a műtermeket, míg most már harmadik éve a Bolyai iskolában alkotunk – mondta Kéri Mihály, hozzátéve: természetesen maguk a művészek, a szemléletük is változott tíz év alatt.

– Állandó tagjaink vannak, legfeljebb egy-egy új meghívott csatlakozik hozzánk. Stílusban, szemléletben, habitusban, világnézetben egymással rokon emberek alkotásai határozzák meg ennek a művésztelepnek a karakterét – hangsúlyozta Kéri Mihály, utalva arra: ez a régi, híressé vált művésztelepek esetében sem volt másként.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Ami programot illeti, ez a két hét szinte kizárólag csak az alkotásról szól, két esemény kivételével:

– Egy kollégánknak Szentendrén lesz önálló kiállítása, és közösen ott leszünk a megnyitón. A másik program augusztus 3-án lesz: a hagyományokhoz híven nyitott műtermekkel várjuk a közönséget, illetve a szakmabelieket. Ezen a délutánon egy pikniket is tartunk a múzeumkertben, ahol minden barátunkat, érdeklődőket szeretettel látunk – fűzte hozzá Kéri Mihály.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A tizenhárom művész minden esztendőben itt hagy a városnak egy-egy műalkotást. Így – ha az ideieket is beleszámítjuk – százharminc kép van a város tulajdonában, amelyek részben reprezentálják a kortárs művészetet. Az alkotásokat jelenleg egy raktárban tárolják, és, mint Kéri Mihály elmondta, nagyon szeretnének kiállítási lehetőséget biztosítani számukra. Addig is, míg ez meg nem valósul, egy katalógust terveznek kiadni, feldolgozva az elmúlt tíz év történetét, és felsorakoztatva az Érd város tulajdonában álló alkotásokat. Ez kiadvány várhatóan a jövő évre készül el, a XI. Érdi Művésztelep idejére.

 

 

Címkék