Újra megnyitott az Érdi Művésztelep

Idén kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit az Érdi Művésztelep, akiknek köre az elmúlt években stabilizálódott, így a megnyitón nem ismerkedéssel, hanem közös emlékek fölidézésével tölthették az időt az érdi és az ország különböző tájairól érkezett festőművészek. 

Hasonló tartalmaink:

2009-ben rendezték meg első alkalommal az Érdi Művésztelepet, amelynek keretében Ófaluban a volt II. Lajos Általános Iskola falai közt készítették el műveiket a meghívottak, majd a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban alakították ki a műtermeket.

Az alkotókról (Aknay János, Csetneki József, Eőry Emil, Hudák Maja Mariann, Kalocsai Enikő, Karsch Manfred, Kéri Mihály, Kovács Johanna, Puha Ferenc, Fritz Rautner, Sz. Varga Ágnes, Székács Zoltán, és Wrobel Péter) elmondható, hogy bár mindegyikük saját, egyedi stílusban fest, az évek alatt összecsiszolódtak és ez tükröződik alkotásaikon is – hangsúlyozta Kéri Mihály, az Érdi Művésztelep művészeti vezetője.

Az Érdi Művésztelep nyitónapján T. Mészáros András is köszöntötte a művészeket.  A polgármester kiemelte, a város kulturális életének egyik kiemelkedő eseménye az alkotótábor.

A tizenhárom művész két héten keresztül alkot városunkban a nyolcadik Érdi Művésztelepen. Az elkészült alkotásokból pedig idén is kiállítás nyílik majd az Érdi Galériában.

(a fotó a tavalyi galéria megnyitón készült)

nka_logo_2012_rgb_kicsi-20140424160750

Az Érdi Művésztelep megrendezését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

Címkék