Üvegszobrok, textilek, piknik

Az Érdi Galéria idei tárlattervét böngészőt abban az értelemben nem éri meglepetés, hogy a kiállítóhely programja őrzi a 2011-es nyitás alkalmával meghatározott elveket és stílusjegyeket. Ugyanakkor természetesen újdonságokra is számíthatnak a  látogatók.

Hasonló tartalmaink:

Ami az elveket illeti: a galéria egyszerre kíván bemutatkozási lehetőséget kínálni a helyben és a környéken élő és dolgozó művészeknek, ugyanakkor rendre hívnak alkotókat az ország más tájairól, olyanokat persze, akik valamilyen módon illeszkednek a már a kiállítóhely védjegyévé vált művészeti stílushoz, amelynek fő jellemzői az elsősorban expresszív, konstruktivista, geometrikus  stílusjegyeket viselő absztrakt ábrázolásmód – foglalja össze a tervezés szempontjait Kéri Mihály festőművész, a galéria vezetője.

A tizenegy tárlatot tartalmazó idei programot két hagyományos, évről évre visszatérő esemény fogja közre: a januári Téli tárlat (az érdi és környékbeli alkotók reprezentatív seregszemléje idén január 26-án nyílik) és a decemberi művésztelepi beszámoló. Ebben a sorban kér helyet a regensburgi művészeti egyetem hallgatóinak bemutatkozása, amelynek idén másodízben ad otthont a galéria.

A bemutatkozó művészek sorában számosan vannak az érdiek, illetve a környező településen dolgozók, olyanok is, akikről a nagyközönség még csak nem is sejti, hogy köztünk élnek, ez lehet szempont a válogatásnál, de értékmérő tényező nem – emlékeztet Kéri Mihály.

Láthatjuk majd például a jelenleg Érden élő de magát európai polgárnak valló Kégl György festményeit. Elhozza képeit Érdre a százhalombattainak számító, de Adonyban letelepült Csóka László is. Pest megye „túlsó” régióját Gosztola Gábor festőművész, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió tagja és a Solymáron élő, Munkácsy-díjas Matzon Ákos képviseli.

Érdekessége az idei tervnek, hogy a megszokottnál kicsit színesebb a műfaji paletta, a festészet mellett hangsúlyosan jelenik meg az iparművészet. Izgalmas bemutatónak ígérkezik a diósdi Botos Péter üvegszobraiból rendezendő tárlat, az alkotó három évtizede foglalkozik optikai üvegek megmunkálásával, üvegkompozíciók és plasztikák készítésével. Tápai Nóra és Szabó Verona (Érd) textilművészetet hozza el a galériába egy-egy kiállítás erejéig, mindketten szakmájuk élvonalába tartozó alkotók. Egy emlékkiállítás is helyet kapott a tárlatrendben, Kóka Ferenc, az 1997-ben elhunyt Bernáth Aurél-tanítvány, Munkács-díjas festőművész munkásságát idézik fel a tárlattal.

S természetesen idén is összejönnek a művésztelep törzstagjai közös alkotásra, méghozzá tizedik alkalommal. Nem véletlen hát, hogy éppen mostanra időzítik egy reprezentatív, komoly szerkesztői kihívást is jelentő katalógus megjelentetését, amelyben helyet kap az érdi alkotótábor résztvevői által az egy évtized alatt a galériának adományozott összes munka.

Szintén az évforduló okán terveznek a művésztelep szervezői egy pikniket a múzeumkertbe, ahol a művészet iránt érdeklődő érdiek találkozhatnak az alkotókkal –  árulta el végezetül Kéri Mihály.

(Érdi Újság)

Címkék