Útban a végkifejlet felé
2018
nov. 3

Útban a végkifejlet felé

Érdi emelkedő címmel Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílt meg az Érdi Galériában. A tárlatot Pataki Gábor művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, s szokás szerint – ahogy ezt már nyugodtan elmondhatjuk – Dresch Mihály szolgáltatott alkalomhoz és a hangulathoz illő dallamokat szaxofonon.

Tovább...
“Egy magányos, kiemelkedő jéghegy”
2018
okt. 3

“Egy magányos, kiemelkedő jéghegy”

Az Érdi Galériában a szentendrei Vajda Lajos Stúdió művészei közül ezúttal Gosztola Gábor alkotásaiból nyílt kiállítás, ami a sors furcsa fintora miatt sajnos emlékkiállítás is lett, mert a képzőművész idén tavasszal, életének 77. évében elhunyt.

Tovább...
Romokon virág – textilkiállítás a galériában
2018
aug. 29

Romokon virág – textilkiállítás a galériában

Tápai Nóra textilművész érdi kiállításának meghívóján iparművészként azonosítja magát, ami a tárlatot megnézve érthetőnek tűnik, hiszen nem pusztán tartalmában, de a technikák tekintetében is sokszínű anyagot válogatott össze eddigi életművéből, mintegy bemutatkozásként a helyi tárlatlátogató közönségének, hiszen három év óta él a városban, s ez az első önálló megjelenése itt, az Érdi Galériában.

Tovább...
Szakítás a vonalak által bezárt világgal
2018
jún. 28

Szakítás a vonalak által bezárt világgal

Erdélyből Magyarországra szökött 1989-ben. Előbb tájképeket, portrékat és szent képeket festett, aztán egyre inkább álmai, vízió kerültek a vászonra - absztrakt stílusban. Pénteken nyílt meg Csóka László kiállítása az Érdi Galériában, melyben a festő utóbbi 4-5 év alatt készült munkáiba nyerhetünk betekintést.

Tovább...
Víziók: nyitott ajtók
2018
máj. 26

Víziók: nyitott ajtók

A művészet és technika jelszó jegyében nyílt kiállítás az Érdi Galériában az AVL Autókut Mérnöki Kft. és a Regensburgi Egyetem együttműködésében. A nemzetközi cégcsoport magyarországi tagja hét éve rendez hasonló tárlatokat, Érdre másodszor hozták el a német egyetem művészeti hallgatóinak munkáit, amelyek értelemszerűen a technika és az ember viszonyát boncolgatják. A húsz alkotás ezúttal a Víziók: nyitott ajtók gondolat mentén született.

Tovább...
Az ecset fényhullámait meglovagoló festő
2018
ápr. 29

Az ecset fényhullámait meglovagoló festő

Kóka Ferenc (1937-1997) Munkácsy-díjas festőművész emlékkiállítása – minden korszakából csippentve – karakteres képet rajzol a festőről, aki „műveiben él tovább”, fogalmazott Szakolczay Lajos művészetkritikus pénteken este, az Érdi Galériában a Kóka Ferenc emlékezete című kiállítás megnyitóján.

Tovább...
Öt év szobraiból
2018
márc. 19

Öt év szobraiból

A diósdi Botos Péter üvegszobraiból rendezett kiállítást az Érdi Galéria. Az alkotó három évtizede foglalkozik optikai üvegek megmunkálásával, üvegkompozíciók és plasztikák készítésével. Azt vallja: a fény és a forma viszonyát megalkuvás nélkül leginkább az üveggel lehet megoldani. A tárlat április 21-ig tekinthető meg.

Tovább...
A szépség méltósága
2018
feb. 27

A szépség méltósága

Kalandos életút, amely európai állomások érintésével egészen Érdig vezetett: az arisztokrata származású, eddig nálunk csak egy Téli Tárlaton bemutatkozó George Kégl, azaz Kégl György festményeiből nyílt kiállítás – melyen T. Mészáros András polgármester is részt vett – az Érdi Galériában annak a vállalásnak a jegyében, hogy a városi kiállítóhely otthont adjon a településen élő alkotóknak. A kiállítás március 10-éig látható.

Tovább...
Üvegszobrok, textilek, piknik
2018
jan. 21

Üvegszobrok, textilek, piknik

Az Érdi Galéria idei tárlattervét böngészőt abban az értelemben nem éri meglepetés, hogy a kiállítóhely programja őrzi a 2011-es nyitás alkalmával meghatározott elveket és stílusjegyeket. Ugyanakkor természetesen újdonságokra is számíthatnak a látogatók.

Tovább...
Formateremtő dekomponálás
2017
okt. 31

Formateremtő dekomponálás

Akár – színházi kifejezéssel élve – ősbemutatónak is nevezhetnénk Dóró Zsolt festőművész Ketten című kiállítását az Érdi Galériában, ugyanis az alkotó első tárlatát nyitotta meg Balázs Sándor művészeti író, műkritikus.

Tovább...