Két érdivel debütál a kapitány

Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga is ott van magyar női kézilabda-válogatott júliusban megválasztott új szövetségi kapitányának, a dán Kim Rasmussennek a huszonkettes bő keretében, mely október 8-án felkészülési mérkőzést vív Siófokon Szlovénia legjobbjai ellen.

Hasonló tartalmaink:

A magyar női kézilabda-válogatottba ezúttal nem kapott meghívót Janurik Kinga, az ÉRD csapatkapitánya, kapusa, aki a szezonnyitó Siófok elleni mérkőzést kisebb sérülés miatt kihagyta, ám a Vác ellen már védett. Helyét egy korábbi érdi, a jelenleg Dunaújvárosban játszó Oguntoye Viktória vette át. Kim Rasmussen bemutatkozó mérkőzésén Bíró Blanka és Kiss Éva védhetik a magyarok kapuját Oguntoye mellett.

Klivinyi Kinga posztján az inkább védekezésért felelős Szekeres Klára és Triscsuk Krisztina bevethető, míg Kisfaludy Anett mellé a szintén jobbára védekezésben jeleskedő Mészáros Rea, valamint a Nemzeti Kézilabda Akadémia beállója, Pásztor Noémi került.

A keretben kilenc FTC-s és öt győri, továbbá két-két érdi, siófoki és dunaújvárosi játékos kapott helyet, illetve a nyáron Németországba igazoló Planéta Szimonetta és a NEKA-ban pallérozódó Pásztor Noémi.

A magyar női kézilabda-válogatott 22 fős kerete:

Kapus: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Oguntoye Viktória (Dunaújvárosi KKA)
Jobbszélső: Lukács Viktória (FTC), Orbán Adrienn (Győr)
Jobbátlövő: Faluvégi Dorottya (FTC), Hornyák Dóra (FTC), Kovács Anna (DKKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC, német), Tomori Zsuzsanna (Győr)
Irányító: Görbicz Anita (Győr), Kovacsics Anikó (FTC), Szucsánszki Zita (FTC)
Beálló: Kisfaludy Anett (ÉRD), Mészáros Rea (FTC), Pásztor Noémi (NEKA)
Balátlövő: Klivinyi Kinga (ÉRD), Szekeres Klára (FTC), Triscsuk Krisztina (Siófok KC)
Balszélső: Erdősi Ildikó (SKC), Hársfalvi Júlia (Győr), Schatzl Nadine (FTC)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta

Címkék