Lezárták a temetőnél a Jolán közt

A halottak napja miatt lezárták az Érdi Köztemetőnél a Jolán közt – tájékoztatott az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény. Az intézkedésre azért van szükség, mert az érdi temetőbe már mától nagy tömeget várnak, az érintett utca pedig nagyon szűk ahhoz, hogy az autók könnyedén meg tudjanak fordulni.

Hasonló tartalmaink:

Gyalogosan természetesen továbbra is megközelíthető a temető a Jolán közön keresztül, gépkocsival azonban csak az Ercsi úti parkolóban, vagy pedig a sporttelep előtt tudnak parkolni.

A temető területére kizárólag a mozgáskorlátozottak hajthatnak be a négynapos ünnepen, az ezt igazoló okmány felmutatásával és csak a Júlia utca (Ercsi út)  felől, az új sorompón keresztül juthatnak be, amit este nyolckor lezárnak, így ezt követően a temetőből kihajtani már nem lehet.

A temetőbe három bejárat van: a Janka utca, a Jolán köz és az Ercsi úti főbejárat.

 

Címkék