Sima győzelem

Hiába játszott hét közben is, sokkal fittebb volt az Érdi VSE, amely Csepelen könnyedén verte a Diósdot. Limperger Zsolték a 18. fordulóban 4–0-ra győzték le Nahóczky Attila együttesét.

Hasonló tartalmaink:

Nehezen indult a Csepelen rendezett találkozó, az első percekben nem voltak kapura lövések, csak támadások. Amikor Balázsovics Máté lépett volna ki, akkor a partjelző többször is lesen állította meg. Aztán az első kaput eltaláló lövésre a tizenkettedik percig kellett várni, amikor Németh Gábor Vince baloldali beadását Balázsovics küldte kapura – ezt még fogta Kovács Dániel. Majd a túloldalon Ebedli Zoltánnak kellett blokkolnia Novák Mátyás kísérletét. A folytatásban az érdiek folyamatosan támadtak, sorra lőtték a szögleteket, majd a huszonharmadik percben egy baloldali szöglet utáni kipattanót Kelemen Patrik küldött vissza Tárkányi Gergőnek, aki pedig Honti Attilához továbbított, a jobbhátvéd pedig könnyedén passzolt a kapuba.

Az érdi vezetést követően a diósdiak sem rizikóztak, míg Limperger Zsolt együttese tovább rohamozott, melynek köszönhetően a 38. percben Pallagi Botond Melczer Vilmos baloldali cselsorozata után mutatott be egy higgadt cselt az ötösön, s Kovács mellett lőtt gólt.

A fordulás után sem álltak le az érdiek, a Diósd pedig helyzetek, lehetőségek nélkül játszott. A második játékrész elején Balázsovicsnak volt két ígéretes lövése, de mindkettőt védte Kovács Dániel. Aztán az 52. percben Melczer Vilmos csent labdát az ellenfél tizenhatosa előtt, beadását pedig a hosszún üresen érkező Honti bólintott a kapuba (0–3). Ezt követően is tovább támadtak az érdiek, a 73. percben Melczer harmadik gólpasszát jegyezte, amikor – ezúttal – jobbról passzolt remekül a második hullámban érkező – idő közben csereként beálló – Pintér Nikolának, aki a kapu felső részébe lőtt.

A hajrában volt ugyan egy-két lövése a Diósdnak, de összességében nem jelentett veszélyt az érdi kapura. Limperger Zsolték könnyed győzelmet aattak az őszi időszak utolsó mérkőzésén.

NB III, Nyugati csoport, 18. forduló
Diósd–Érdi VSE 0–4 (0–2)
Csepel SC Stadion, 200 néző. Vezette: Szilágyi S. (Varga Balázs, Berecz Attila)
Diósd: Kovács Dániel – Molnár Gergely, Schmidtka, Fogas, Dunai – Czene, Szabó Sándor, Wágner, Cservenka – Pálfi, Novák M.
Vezetőedző: Nahóczky Attila
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Csiszár, Ebedli, Németh G. V. – Kónya B., Pallagi, Melczer – Balázsovics (Pintér N., 58.), Tárkányi (Gyurácz B., 75.) , Kelemen P. (Palásthy, 66.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt

MESTERMÉRLEG
Limperger Zsolt:
Kicsit bennünk volt még a szerdai meccs. Az első húsz percben fásultak voltunk, de a három pont nem volt kérdés, végig uraltuk a játékot. Teljesen megérdemelten győztünk.

Címkék